Kezdőlap Események Hunyadi könyvek: Bán János előadása a Wojtyla Házban

Hunyadi könyvek: Bán János előadása a Wojtyla Házban

Farkas P. József alapító igazgató meghívására Bán János, írói nevén Bán Mór, a Kecskeméti Lapok főszerkesztője tartott előadást ma a Karol Wojtyla Barátság Központban. A látogatás apropója az volt, hogy a könyvhétre megjelent az író-újságíró Hunyadi könyvsorozatának nyolcadik kötete A hit harcosa címmel. (Fotók: Mátyus István)

Bán János a népkonyha gondozottaihoz szólva elmondta: az új kötet nehezen született meg, ugyanis nem főállású író, így éjszaka, hétvégéken és szabadságideje alatt tudott csak foglalkozni vele, ám mindvégig „édes teherként” hordozta vállain. A Hunyadi könyvsorozat megjelenését komoly anyaggyűjtés, forrásmunka előzte meg a történeti hitelesség kedvéért. Egy évet szeretett volna szánni erre, végül tíz lett belőle. Nem mindig volt kedve hozzá, ideje rá, azonban „a sorozat olyan szintet ért el, hogy sokan várták a következő könyvet”.

Ami pedig folyamatosan impulzust ad neki munkája során: a minden előzetes várakozást felülmúló pozitív fogadtatás. A folytatás fő mozgatórugója tehát a sikerélmény. Ilyen megnyilvánulásoknak se szeri, se száma, no meg „az ember fentről is kap erőt, én csak eszköz vagyok”.

2014-ben jelent meg az Isten katonái 1456 című kötete, melyet egy kubai származású fordító ültetett át spanyol nyelvre. Ennek kiadása egy Szolnok-megyei vállalkozó önzetlen felajánlásának köszönhető, aki 2014-ben személyesen adta át a még megjelenés előtt álló spanyol nyelvű kötetet a római katolikus egyház fejének. „Konkrét visszajelzést kaptam Ferenc pápától. Nagy energiát adott egy ilyen impulzus.” – fogalmazott Bán János.

A sikernek azonban konkrét mérőszáma is van: ez pedig a példányszám. Eddig 150 000 darabot adtak el a Hunyadi kötetekből, ami párját ritkító teljesítmény a hazai könyvpiacon. „Pár ezer példánnyal már elégedettek a kiadók.” – hangzott el az előadáson.

Amint elmondta, arra a legbüszkébb, hogy sikereit Kecskeméten élve, dolgozva érte el. „Az ország tele van pesti celebritásokkal. Én nem részesültem hasonló médiatámogatásban.” Szavai szerint: „Hiszek ebben a városban. Hiszem, hogy itt élve ugyanazt el lehet érni, amit bárhol másutt.”

Nyolcadik Hunyadi kötete kapcsán a jelenlegi politikai-gazdasági viszonyokkal vont párhuzamot. „Az 1400-as évekről beszélünk. Kicsit hasonló helyzet van most, mint akkor; bizonyos népcsoportok jobb életet akarnak maguknak, közben meghódítani más civilizációkat.”

Abban az időben hazánk nagyjából egy szinten volt Angliával, később azonban magunkra maradtunk a törökök elleni harcban. Hunyadi történelmi jelentőségét abban látja, hogy felismerte: akkor is érdemes támadást kezdeményezni, ha lényegesen kisebb haderőt képviselünk, mert erre a büszkeségtől dagadó ellenség rendszerint nincs felkészülve. Elődeink e logikát követve a túlerővel is meg tudtak küzdeni.

Bán János Hunyadi sorozatát a tízedik kötetig kívánja folytatni, utána tervei szerint Mátyás király munkásságát dolgozza fel hasonlóképpen. Elsődleges céljának azt tekinti, hogy honfitársaink megismerjék nagyjaink tetteit, mert „magyarnak lenni nem ciki, hanem óriási büszkeség”.

 

 

 

 

HÁTTÉR

A nyolcadik Hunyadi-kötet tartalma dióhéjban:

1444 novemberét írták akkoriban. Az ifjú Ulászló király könnyelműsége következtében a magyar sereg katasztrofális vereséget szenvedett Várna mezején. A törökök hajtóvadászatot indítanak a túlélők kézre kerítésére. Hunyadi János néhány hű embere kíséretében menekül üldözői elől, ám a Kárpátok zord hegyei között régi ellenlábasa, Vlad Dracul vajda fogságába esik. A király halálát, a sereg szétverését és Hunyadi elfogását kihasználva a Cillei-párt bárói elérkezettnek látják az időt, hogy átvegyék a hatalmat Magyarország felett. Elszabadul az anarchia, s úgy tűnik, nincsen erő, ami megakadályozhatná az elkerülhetetlennek tűnő véget. Egyedül Hunyadi János kiszabadítása jelenthetne esélyt a nemzet számára, ám Erdély vajdáját Vlad Dracul kegyetlen kínzások közepette készül kivégeztetni. A maradék Hunyadi-párti urak elkeseredett lépésre szánják el magukat…