Kezdőlap Kecskemét Nőket futtatott, kitartatta magát a kecskeméti férfi

Nőket futtatott, kitartatta magát a kecskeméti férfi

A kecskeméti nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki éveken át szervezte több nő prostitúciós tevékenységét és a szexuális szolgáltatásból származó jövedelemből kitartatta magát.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat kerítés bűntett és kitartottság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt R. István 39 éves kecskeméti lakos ellen.

A nyomozás adatai szerint a férfi 2014 márciusától több nő – köztük az élettársa – prostitúciós tevékenységét szervezte és irányította. A szexuális szolgáltatásokat az interneten hirdette és ő szállította gépkocsijával a nőket a megadott vidéki címekre, illetve bérelt egy megyeszékhelyi lakást is a találkozók helyszínének biztosításául. A szexuális szolgáltatásokért cserébe kapott teljes bevételt vagy annak jelentős részét minden esetben a nők átadták munkaadójuknak, aki ebből fedezte kiadásait.

img_1167

A nyomozók 2016. július 6-án este összehangolt akciót szerveztek az elkövető elfogására, valamint egyszerre három helyszínen tartottak házkutatást a megyeszékhelyen a bizonyítási eszközök felkutatása és lefoglalása érdekében. A házkutatás során – többek között – készpénzt, elektronikai eszközöket, tablettákat és kábítószergyanús anyagokat találtak a rendőrök, amelyeket szakértők bevonásával vizsgálnak.

R. Istvánt 18 óra 40 perckor elfogták a nyomozók, majd gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását.