Kezdőlap Kecskemét Rendszámot „gyártott” a férfi

Rendszámot „gyártott” a férfi

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye

Saját rendszámát egy kartonlapra felírva közlekedett a forgalomban.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 49 éves holland állampolgárral szemben.

A rendőrök 2016. június 19-én 5 óra 55 perckor az M5-ös autópályán vonták ellenőrzés alá a férfit, aki úgy vezetett, hogy az autóján a rendszámtáblák helyett egy-egy kartonpapír volt. A holland sofőrt előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Vallomásában elmondta, hogy még Romániában saját kezűleg írta az eredetivel megegyező karaktereket a papírokra, ezeket tette azt autójára, majd Magyarországon keresztül hazájába indult.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai a napokban befejezték a nyomozást, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Kecskeméti Járási Ügyészségnek küldték meg.