Kezdőlap Média Váltótársat kap a Story Extra műsorvezetője a nyárra

Váltótársat kap a Story Extra műsorvezetője a nyárra

Szabó Zsófit a nyári időszak alatt a Fókusz riportere, Gál Petra helyettesíti majd.

Új szerepben ismerhetik meg a nézők a Fókusz riporterét, Gál Petrát, aki a nyári időszakban helyettesíti majd Szabó Zsófit, a Story Extra műsorvezetőjét. Petra négy és fél éve kezdte meg munkáját az RTL Klubnál, akkor még gyakornokként. Miután elsajátította a szerkesztői és a riporteri feladatokat a Fókusz csapatának egyik legszínesebb munkatársává vált, hiszen nemcsak olyan világsztárokkal készített interjút, mint David Beckham, de nevéhez számtalan oknyomozó riport is fűződik. Munkáját 2015 szeptemberében Fenntarthatósági Sajtódíjjal is jutalmazták. Gál Petra a nyári időszakban új kihívások elé néz, hiszen ezúttal a Story Extra műsorvezetőjeként is kipróbálhatja magát Szabó Zsófi váltótársaként „Az újságírás már kisgyerekként is az életem része volt, alsós koromban suliújságot szerkesztettem egyedül, felvettem az első kezdetleges riportjaimat diktafonnal, később pedig az iskolatévében szerkesztettem és olvastam fel híreket. Nagyon örülök és persze izgalommal várom, hogy műsorvezetőként is kipróbálhassam magam” – árulta el Petra, akit a nézők hétfőn 17:25-től láthatnak először a Story Extrában.

Petra első munkanapjáról készült videó itt érhető el: http://rtl.hu/rtlklub/storyextra/szabo-zsofi-atadta-a-stafetat-a-fokusz-riporterenek

(A kép forrása: internet)
RTL Magyarország