Kezdőlap Hit és élet A könyvkötés Gyémántdíjas mestere – Interjú Tarapcsik Sándorral

A könyvkötés Gyémántdíjas mestere – Interjú Tarapcsik Sándorral

????????????????????????????????????


A könyvkötés művészete már a IV. század óta ismert mesterség és a mai napig nélkülözhetetlen a nyomtatott könyvkiadást illetően, ezért mesterei kellő odafigyeléssel, pontossággal művelik.
Szerkesztőségünknek lehetősége adódott Kecskemét és az ország egyik leghíresebb Gyémántdíjas könyvkötő mesterével, Tarapcsik Sándorral beszélgetni és megismerkedni a nemzedékek óta fennálló Tarapcsik Dinasztia munkásságával, a könyvkötés fortélyaival.

„Számomra a könyvkötés egy szerelem.” – kezdte mondandóját Tarapcsik Sándor Úr szemében lelkes csillogással. – „A családunk generációk óta foglalkozik a könyvkötéssel, jómagam is Édesapám műhelyében lettem rabja a papír és a ragasztó illatának, ami már akkor meghatározta utamat.

1963. június 17-én kezdtem el a szakmát kitanulni, amelyet nagyon jó eredménnyel végeztem el, ezután a Németh László Gimnáziumban folytattam tanulmányaimat. A Gimnázium elvégzése után úgy gondoltam, hogy ez nekem nem elég, én mestere akarok lenni ennek a csodás szakmának.
A sikeres mestervizsga után Békéscsabára mentem, ahol technikus minősítésre tettem szert, majd az Iparműszaki Főiskolán elvégeztem a restaurálás szakot. A vezérelvem mindig a „tanulni, tanulni és tanulni” volt, amely elkísért egész eddigi életem során, azonban továbbra is fogékonynak érzem magam az új találmányok, lehetőségek kiaknázására.

Szerencsésnek érzem magam, ugyanis a családomat is lenyűgözte a könyvkötés művészete. A fiamnak saját könyvkötő cége van, a Tarapcsik Book Bt., a feleségem pedig szívesen segít be egy-egy munkálat során.”

Tarapcsik Sándor – országunkban az elsők között – két éve kapta meg a Gyémántdíjas Könyvkötő díjat, ami a szakma legnagyobb elismerésének számít és Ő azóta is a legnagyobb büszkeséggel viseli.

„Minden  egyes könyvet élmény elkészíteni, hiszen tudom, hogy örömöt szerzek ezzel másoknak. Immáron 53 éve dolgozom ugyanazon a munkapadon, amin anno elkezdtem, ezt azért nem mindenki mondhatja el magáról.
Régi könyvekből újakat varázsolni rendkívül látványos dolog, ezért az évek során kialakult egy bizonyos tekintély, megbecsülés, ami hihetetlenül jó érzés számomra és arra buzdít, hogy még nagyobb lelkesedéssel csináljam.

Az évek során számos miniszterrel, képviselővel dolgoztunk együtt, a Parlament már huszonhét éve partnerünk a könyvkötést illetően, de még a Pápa Őszentségének is én készítettem el a könyvét.
Az egyik legnagyobb élmény egy 1722-es kiadású könyv kötése volt, amelyre azóta is szívesen emlékszek vissza.
Büszkeséggel töltött el, hogy a Kecskeméti Nagytemplomnak készített könyv megjelent az ott tartott éjféli misén és láthattam, ahogy az emberek tényleg hasznát veszik és csodálják.
Számos alkalommal rendezek kiállítást az alkotásaimnak, legyen szó kisebb, vagy nagyobb településekről. Jelenleg Jakabszálláson van egy kiállításom. Mindig is szerettem megismertetni az emberekkel családunk hírét, munkásságát.
Nem tudom elégszer ismételni mennyire szeretem a munkámat, nagyon hálás vagyok, hogy megadatott nekem az, hogy így éljem az életemet.

A munkálatok során mindig előre be kell tervezni az adott megbízást, hiszen egy Bibliánál például nagyon sok féle, akár több száz munkafolyamat is van, az előzékeket pedig korhűen, nagyon szépre és időtállóra kell tervezni.  Olykor saját magam festek különböző motívumokat, hogy korához hű legyen az adott könyv.
Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon tisztességes, szép szakma, és szeretnék még sokáig ezzel foglalkozni. Bízom abban, hogy még számos generáció fogja képviselni a könyvkötés mesterségét és terjeszti majd a családi vállalkozás hírét.”

Tarapcsik Sándor Urat számos díjjal jutalmazták már munkássága során:

2003. Aranykoszorú Díj
2005. Életmű Díj
2011. Az év mestere Díj
2013. Az év kézművese Díj
2014. Gyémántdíjas könyvkötőmester Díj

Tarapcsik Sándorra büszkén tekinthetünk Kecskemét egyik legkiemelkedőbb alakjaként, hiszen kiemelkedő munkájával, életpályájával a mai napig példát mutat másoknak.

A Tarapcsik Dinasztia Kft. a régi és új könyvek kötésén kívül számos más megrendelést is szívesen vállal, mint például új könyvek restaurálását, újrakötését, szakdolgozatok, diplomamunkák kötését, vendégkönyvek, emlékkönyvek készítését, étlap-itallap borítókat, fizetőmappákat, díszdobozok-díszmappák sorozatgyártását, spirálozását és számos más dolgot.

Tarapcsik Dinasztia Kft.
6000 Kecskemét,
Mária u. 7.
Tel: 76/ 320–747
http://www.tarapcsik.hu/

A kép forrása: internet