Kezdőlap Kecskemét Az Országos Szakképzési és Felnőttképzési Tanévnyitó ünnepséget Kecskeméten rendezték meg

Az Országos Szakképzési és Felnőttképzési Tanévnyitó ünnepséget Kecskeméten rendezték meg

Az Országos Szakképzési és Felnőttképzési Tanévnyitó ünnepséget 2016.augusztus 29-én Kecskeméten rendezték meg.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nyitotta meg a Hírös Agóra színháztermében a konferenciát, akit Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét város polgármestere fogadott.

Varga Mihály felsorolta azokat lépéseket, amelyeket a szakképzés megújítása érdekében tettek: egy kézbe került a szakképzés irányítása; megszületett az új szakképzési törvény; létrejöttek az új szakképzési centrumok; a duális képzésre helyezték a hangsúlyt és a gyakorlati képzések támogatási rendszere is megvalósult.

Varga Mihály elmondta azt is hogy, a kormány is kiemelten támogatja a szakképzést és az iparkamara is segítséget nyújt. A diákoknak az alapokat kell jól megtanítani, mert ha nincs egy biztos alap, akkor arra nem lehet építeni – ezért minden eddiginél nagyobb szükség van most felkészült és elkötelezett oktatókra.

Kecskemét vágott bele elsőként a duális képzésbe, ez is hozzájárult ahhoz, hogy itt kerüljön megrendezésre az Országos Szakképzési és Felnőttképzési Tanévnyitó. Polgármesterasszony így fogalmazott: ”Megtiszteltetés számunkra, hogy itt tarthatjuk, ezt az országos tanévnyitó konferenciát. Az elmúlt tíz évben szorgos munkával kiérdemeltük ezt a megtiszteltetést…”

A rendezvényre meghívást kaptak az intézményvezetők mellett a szakképesítésért felelős tárcák és az érdekelt szervezetek képviselői is. A rendezvény a kezdődő tanév legfontosabb feladatairól és a szak-és felnőttképzés aktuális kérdéseiről adott tájékoztatást.

Az elmúlt tíz évben 10 ezer új munkahelyet teremtett Kecskemét, ebből nyolc ezer egy teljesen új, előzmény nélküli iparág által jött létre –a betelepült autóipari vállalatok miatt is. Mégis, jó választ adott erre a változásra szakképzés, elvégezték azokat a feladatokat, ami ezeknek a vállalatoknak a kiszolgálásukhoz szükséges – mondta Szemereyné Pataki Klaudia.DSC_0175DSC_0178 DSC_0179 DSC_0181DSC_0188DSC_0191 DSC_0192DSC_0196
DSC_0199 DSC_0200
DSC_0203