Kezdőlap Gazdaság BÉT – Nem várnak érdemi elmozdulást az elemzők a tőzsdén

BÉT – Nem várnak érdemi elmozdulást az elemzők a tőzsdén

Eseménytelen kereskedésre és alacsony forgalomra számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI által megkérdezett elemzők.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: oldalazás, illetve kis csökkenés lehet a magyar tőzsdén, jelentősebb mozgások, illetve a kereskedést mozgató hírek nem várhatók. A szakértő hozzátette, van befektetői érdeklődés a régiós tőzsdék iránt, a bankpapírok emelkednek, de szerdán „pihenőnapra” számít, komolyabb mozgást az OTP második negyedéves gyorsjelentése hozhat pénteken.
Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szintén kiemelte, hogy tovább tart a nyári, alacsony forgalmú kereskedés a BÉT-en, a BUX csak részben tudta átvenni az európai és amerikai pozitív hangulatot. Kommentárjában a szakértő is kifejtette, hogy az OTP pénteki gyorsjelentése előtt már nem számít jelentősebb fundamentális változásra, eseményre. A csütörtökön megjelenő negyedéves MSCI-átsúlyozás várhatóan nem hat majd jelentősen az árfolyamokra – tette hozzá.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,24 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 27 593,10 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 5,5 milliárd forint volt. A Mol 115 forinttal, 0,67 százalékkal, 17 290 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 68 forinttal, 1,00 százalékkal, 6900 forintra nőtt, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,46 százalékkal, 436 forintra csökkent, forgalma 329,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 86 forinttal, 1,50 százalékkal, 5811 forintra emelkedett, a részvények forgalma 933,0 millió forintot ért el.

gká \ gry

MTI 2016. augusztus 10., szerda