Kezdőlap Diákélet BNP Paribas Cardif: leginkább fiatal nők kötnek Diákhitelbiztosítást

BNP Paribas Cardif: leginkább fiatal nők kötnek Diákhitelbiztosítást

Az eddig megkeresett Diákhitel-ügyfelek közül csaknem minden ötödik vette igénybe a BNP Paribas Cardif Diákhitelbiztosítását a kedvező feltételeknek köszönhetően, ami telefonos értékesítési kampányok esetén kiemelkedően jó aránynak számít. A január óta elérhető biztosítás célja, hogy fedezze a bajba jutott ügyfelek Diákhitelének havi törlesztési kötelezettségét a munkanélküliség idejére.

 Január óta több mint ötszáz Diákhitel-törlesztő kötötte meg a BNP Paribas Cardif által kínált Diákhitelbiztosítást, ami azt jelenti, hogy az eddig megkeresett ügyfelek csaknem ötöde (17%) élt a lehetőséggel. Az ügyfelek több mint négyötöde (83%) fővároson kívüli lakos, a nemi és életkori adatokat is figyelembe véve pedig enyhén felülreprezentáltak a nők (61%) és a 25-35 közöttiek (67%).

„Az általunk elért eredményességi ráta kiemelkedően jónak számít a telefonos értékesítési kampányokban, ami egyértelműen jelzi a termék piaci létjogosultságát” – mondta el Bernáth Tamás, a BNP Paribas Cardif biztosító vezérigazgatója. Hozzátette: a siker okát elsősorban a kedvező feltételekben, vagyis az alacsony havidíjban és az átlagos diákhitel-törlesztőrészletet többszörösen meghaladó havi szolgáltatási összegben látják.

A Diákhitelbiztosítás keretében az ügyfelek alacsony havi biztosítási díjért cserébe, havi harmincezer forint jövedelempótláshoz juthatnak munkanélküliség vagy akár tartós keresőképtelenség esetén, akár egy éven keresztül. Ebből a harmincezer forintból a biztosító fedezi a Diákhitel Központ felé az ügyfél havi minimum törlesztési kötelezettségét, a fennmaradó összeget pedig a biztosított bankszámlájára utalja.

A lehetőségről a Diákhitel Központ a BNP Paribas Cardif Biztosítóval állapodott meg tavaly decemberben. A szolgáltatással azon ügyfelek élhetnek, akik legalább négy hónapja megkezdték Diákhitelük visszafizetését, maximum kéthavi törlesztőrészlettel tartoznak és legfeljebb 59 évesek.

A BNP Paribas Cardif Biztosító vezérigazgatója szerint a szolgáltatás a hitelfelvevőnek és a hitelezőnek egyaránt biztonságot nyújt, hiszen ha a törlesztő ügyfél kerül nehéz helyzetbe, akkor a biztosító átvállalja a terhet; ugyanakkor ez a hitelezőnek is segítséget jelent, mert hozzájut a követeléséhez. Bernáth Tamás hozzátette: októberben újabb megkeresést fognak kapni azok az ügyfelek, akik a törlesztési kötelezettség kezdetekor ehhez hozzájárultak.

A magyarországi BNP Paribas Cardif biztosítóról

A BNP Paribas Cardif leányvállalatai 2002-ben kezdték meg működésüket Magyarországon. A CARDIF Biztosító Zrt. és a CARDIF Életbiztosító Zrt., mint ikerbiztosítók, a jövedelempótló biztosítások szakértőiként meghatározó szereplői a hitelfedezeti és számlavédelmi biztosítások piacának. Partneri kapcsolatokon alapuló üzleti modelljüknek köszönhetően termékeiket bankokkal, más biztosítókkal, áruházláncokkal, telekommunikációs vállalatokkal és közműszolgáltatókkal kötött együttműködési megállapodásokon keresztül értékesítik. Ügyfeleik száma meghaladja a félmilliót.

A szolgáltatás webcíme: http://www.diakhitelbiztositas.hu