Kezdőlap Kecskemét Feldíszített babakocsik vonultak végig Kecskemét utcáin

Feldíszített babakocsik vonultak végig Kecskemét utcáin

  1. augusztus 21-én 16:30 órakor gyülekezett a babakocsis tömeg a kecskeméti színház előtt, majd a Rumi László bábszínész által vezetett menet a nagyszínpadig sétált el, utóbbi szolgált a felvonulás eredményhirdetésének helyszínéül. A rendhagyó menet idén is rengeteg érdeklődőt az utcára vonzott: gyermekeket és felnőtteket, időseket és fiatalokat egyaránt. A felvonulók több helyen is megálltak, például a Cifrapalotánál, ahol a „Cifra palota, zöld az ablaka” kezdetű népdalt is elénekelte a tömeg.

A díjátadó előtt a kecskeméti egyházak képviselői áldották meg a gyerekeket és a szüleiket. Fűrész Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa, Gaál József Kecskemét alpolgármestere, Engert Jakabné Esélyteremtési Bizottság választotta ki a legkreatívabb babakocsit, és a”Mózeskosár körbejár” program átadóján is ők köszöntötték a díjazottakat. A harmadik helyezett a hajónak feldíszített kocsi lett, a második  a cicának öltöztetett babakocsi. A versenyt ezúttal Szabó-Görög Jázmin pillangós babakocsija nyerte. A látványos rózsaszín babakocsit virágok és különféle pillangók sokasága díszítette.

Ezután kisgyermekes szülőknek 10 darab mózeskosarat adtak át. A „Mózeskosár körbejár” elnevezésű akciót a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a fenntartásában működő esélyteremtési iroda munkatársai hozták létre néhány évvel ezelőtt. A kezdeményezés célja, hogy megajándékozzák az első tíz, augusztusban született kecskeméti gyermeket és szüleit egy-egy mózeskosárral, valamint 30 ezer forintos babakelengye utalvánnyal.

Ladányi Kovács Zoltán fesztiváligazgatótól a felvonulás babakocsis résztvevői páros jegyet kaptak a vasárnap esti Vastag Tamás koncertre.

DSC_0071DSC_1017DSC_0159DSC_0251