Kezdőlap Rendőrségi hírek Felszámolták a bűnszövetséget

Felszámolták a bűnszövetséget

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye

A kiskunfélegyházi rendőrök beazonosították és összehangolt akció keretében elfogták azt a három helyi lakost, akik „zsályát” árultak.

Egy szülő kért segítséget a rendőröktől 2015 őszén, mivel lánya az utóbbi időben zavartan viselkedett és kábítószergyanús növényi őrleményt talált nála, amit átadott a nyomozóknak. A kirendelt igazságügyi vegyészszakértő megállapította, hogy a lefoglalt 0,22 gramm anyag új pszichoaktív anyagnak minősül.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság munkatársai az ügyben büntetőeljárást indítottak, amelynek során széleskörű adatgyűjtést végeztek. A nyomozás adatai szerint K. József és két társa legalább egy éve állítják elő és kiskunfélegyházi lakásukban rendszeresen értékesítik az alufóliába csomagolt vagy önzáró tasakokba kimért kábítószergyanús növényi őrleményt.

A nyomozók a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen egyszerre két kiskunfélegyházi helyszínen tartottak házkutatást, amelynek eredményeként a bűnszövetség három tagját elfogták. K. József és K. Anita tartózkodási helyén bruttó 90 gramm kábítószergyanús zöld színű anyagmaradványt, valamint több millió forint készpénzt, a 37 éves T. Alíz lakásában összesen bruttó 45 gramm eladásra előkészített növényi őrleményt, valamint több tízezer forint készpénzt és mobiltelefonokat foglaltak le a rendőrök.

A rendelkezésre álló adatok szerint K. József megbízásából a 29 éves K. Anita állította elő az úgynevezett zsályát, amit továbbított az értékesítőnek, T. Alíznak.

A bűnszövetség tagjait új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök. Közülük a 41 éves férfit őrizetbe vették a nyomozók és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását. Két társa az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezik.