Kezdőlap Olvasgató Kitépte a jelzőtáblát

Kitépte a jelzőtáblát

A kiskunmajsai rendőrök tetten érték a gyanúsítottat.

A rendelkezésre álló adatok szerint a kiskunmajsai rendőrök 2016. augusztus 6-án 23 óra 10 perckor arra lettek figyelmesek, hogy Kiskunmajsán, a Széchenyi utca és a Félegyházi út kereszteződésénél egy férfi az ott elhelyezett „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblát rángatja, majd azt ki is húzza onnan. Az egyenruhások a tetten ért férfit elfogták és a táblát visszaállították.

 

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai – szabadlábon hagyása mellett – közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást a 25 éves L. T. rakamazi lakossal szemben.