Kezdőlap Rendőrségi hírek Lezáratlan kerékpár

Lezáratlan kerékpár

Nem csak a gyanúsítottat, de az ellopott kerékpárt is megtalálták a kiskunfélegyházi rendőrök.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Egy ismeretlen férfi 2016. május 25-én 21 óra körül az egyik kiskunfélegyházi vendéglátóhely elé letámasztott lezáratlan kerékpárt ellopta.

A nyomozók rövid időn belül beazonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható Cs. Zsoltot. A 44 éves helyi férfi kihallgatásán beismerte a lopást és elmondta, hogy a kétkerekűt egyből el is adta. A rendőrök megtalálták a kerékpárt, amit vissza is adtak a sértettnek.

A rendőrök a nyomozást a napokban befejezték, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészségnek küldik meg.