Kezdőlap Olvasgató Rio 2016 – Kozákot motiválja, hogy a legeredményesebb magyar olimpikon legyen

Rio 2016 – Kozákot motiválja, hogy a legeredményesebb magyar olimpikon legyen

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 18.A címvédő Kozák Danuta aranyérmével a női kajak egyesek 500 méteres versenyének eredményhirdetése után a Rio de Janeiró-i nyári olimpián a Rodrigo de Freitas Lagúnában 2016. augusztus 18-án.MTI Fotó: Kovács Tamás

Kozák Danuta ötszörös olimpiai bajnok kajakost a folytatást illetően motiválja, hogy négy év múlva Tokióban mindhárom riói címének megvédésével a legeredményesebb magyar olimpikonná válhat.

„A párom mondogatta nekem, hogy ha megcsinálom a triplázást Rióban, akkor én leszek a legeredményesebb kajakos” – mondta az MTI-nek az öt aranynál és egy ezüstnél tartó sportoló a magyar olimpiai csapat fogadásán. „Még most is hihetetlen, hogy olyanok között emlegetnek, mint a vívó Gerevich Aladár és Kárpáti Rudolf, az úszó Egerszegi Krisztina vagy a tornász Keleti Ágnes”.
Arra a felvetésre, miszerint ha 2020-ban megvédi mindhárom címét, akkor megelőzné a magyar eredményességi rangsorban 7 aranyával 1 ezüstjével és 2 bronzával élen álló Gerevichet is, úgy felelt, hogy ez mindenképpen motiválja, de Tokióban még nehezebb lesz megvédenie a címeket, már csak azért is, mert akkor már 33 esztendős lesz. Ugyanakkor hozzátette, 2020-ig mindenképpen folytatja a versenyzést, mivel már aláírta négyéves szerződését az UTE-vel.
Kozák Londonban egyesben és négyesben győzött, Rióban pedig mindkét címét megvédte, továbbá párosban Szabó Gabriellával is diadalmaskodott.
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke az MTI-nek kijelentette, ez egy sikeres olimpia volt az eredményességet tekintve, de legalább ilyen fontosnak nevezte, hogy a magyar csapatot elkerülték a negatív hírek, amelyek rossz színben tüntethették volna fel a küldöttséget. Hozzátette, azok is a magyar csapat büszke részei, akik esetleg most csalódottabbak, de ez most az ünneplés ideje, a sportágankénti elemzést majd ősszel kezdik meg a szövetségi vezetőkkel együtt.
A fogadás után a szurkolók tömött sorokban álltak egy-egy aláírásért a riói hősöknél, a legnagyobb kétségtelenül Hosszú Katinkánál volt, aki elárulta, a nap folyamán már edzeni fog, sőt csütörtökön Párizsba utazik versenyezni.

sgj \ sma

MTI 2016. augusztus 24., szerda