Kezdőlap Olvasgató Sportpszichológus: a profi sportoló kizárja a külvilágot a verseny előtt

Sportpszichológus: a profi sportoló kizárja a külvilágot a verseny előtt

 

Budapest, 2016. augusztus 12., péntek (MTI) – Az igazán profi szemléletű sportolónak meg kell próbálnia kizárni a külvilágot a verseny előtt – mondta Kárpáti Róbert sportpszichológus az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

A pszichológus – aki részt vett a Rióban olimpiai bajnoki címét megvédő Szilágyi Áron kardvívó felkészítésben – azt mondta, a sportolóknak részben a belső nyomással, a belső elvárásokkal, az esélyesség terhével kell megküzdeniük, részben pedig a nagyon komoly külső nyomással a sportszövetség, az edző és a társadalom részéről.
Felidézték: a riói játékokon a nyolcaddöntőben kiesett Tóth Krisztián cselgáncsozó arról beszélt, „agyonnyomja az olimpia” a magyar sportolókat, és épp a versenye előtt olvasott olyan cikkeket az interneten – „borzalom volt” -, amelyekből az derült ki számára, hogy „Otthon senkinek nem felel meg semmi”. A pszichológus ezzel kapcsolatban kifejtette: ha Tóth Krisztián valóban a közösségi médiát és az internetet bújta verseny előtt, azzal „túl sok jót nem tett magának”.
A hírek, a hozzászólások nagyon zavaróak tudnak lenni, és ha egy versenyző rutintalan, „belemehet ilyen kommentolvasgatásba”, ami visszahúzhatja őt. Az igazán profi szemléletű sportoló semmi ilyennel nem foglalkozik közvetlenül a verseny előtt – jegyezte meg.
A szakember szerint ha a sportoló jelzi, hogy nem tudja kizárni a környezetét, akkor koncentrálási, figyelemjavítási gyakorlatokat írnak elő, és „egyszerűen letiltjuk a közösségi médiáról”.
A pszichológus is hozzáteszi a maga munkáját a sportoló sikeréhez, de hogy milyen mértékben, azt a sportoló maga döntheti el – jegyezte meg Kárpáti Róbert.

bGK \ ppd

MTI 2016. augusztus 12., péntek