Kezdőlap Események Ünnepélyesen köszöntötték a Csiperó Fesztivál idei támogatóit

Ünnepélyesen köszöntötték a Csiperó Fesztivál idei támogatóit

Az Európa Jövőjéért Egyesület által minden évben megrendezett Csiperó Fesztivál önkénteseit, támogatóit köszöntötték tegnap délután egy közös koccintás és vacsora keretében.

Farkas Gábor, a civil szervezet elnöke úgy nyilatkozott, hogy a két-háromszáz fővel rendelkező szűkebb csapat nagyon szorgalmasan helyt állt a tizennegyedik Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozón.
A fesztivál keretében 23 ország 31 településéről érkeztek vendégek a Hírös városba.
„Külön nagy büszkeséggel tölt el bennünket, hogy nem csak Európából, hanem Indiából és Jakutföldről is Kecskemétre utaztak a Találkozó idejéig.”

Farkas Gábor nyilatkozata szerint a tizennegyedik találkozó volt a legsikeresebb ezidáig, mert semmilyen akadály nem adódott a rendezvény szervezése alatt, ráadásul az időjárás is kedvező volt, amit mi magunk is tapasztalhattunk a fesztiválra kilátogatva.

A Csiperó madár szerepét tegnap Gál Orsolya, a Kecskeméti Televízió szerkesztője formálta meg, akinek ezzel a tettel régi álma válhatott valóra.

Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere, Szemeryné Pataki Klaudia is köszöntötte a részt vevőket.
Fontosnak tartotta kiemelni Farkas Gábor több évtizedes munkáját, továbbá elmondta, hogy a Csiperó jövője meg van alapozva, hiszen gyermekek nélkül nincs jövő.

A szervezők szívesen fogadják a további támogatókat, önkénteseket, befogadó családokat.

A beszédeket követően egy ünnepi vacsora keretében folytatódott tovább a délután.