Kezdőlap Országos események Unokázós csalók ellen emeltek vádat

Unokázós csalók ellen emeltek vádat

Vádat emeltek öt „unokázó csaló” ellen, aki 2014 májusában, majd 2015 május-júniusában Budapesten idős sértettektől csalt ki esetenként több millió forintot vagy ékszereket – közölte Fürcht Pál, a Fővárosi Főügyészség megbízott főügyész-helyettese pénteken az MTI-vel.

Mint írta, az „unokázók” módszere minden esetben az volt, hogy a 31 éves elsőrendű vádlott magát az idős sértett unokájának kiadva, eltorzított hangon – tipikusan az esti órákban – felhívta a kiszemelt áldozatot, és azt mondta neki, hogy ő az unokája és uzsorások fogságában van. Az unoka nevében azt állította, hogy ha a nagymama nem ad át még az este – a saját lakásán vagy egy megjelölt közeli helyen – készpénzt vagy bármi más értéket a nemsokára odaérkező embernek, akkor bántalmazni fogják őt.
A sértettek minden esetben elhitték, hogy az unokájukkal beszélnek, és a lakásban található értékeiket még aznap átadták az általuk nem ismert küldöncnek.
A közlemény szerint a kiszemelt sértettek vonalas telefonszámát és címét, valamint a családi kapcsolataikra vonatkozó adatokat a II. rendű vádlott, egy 53 éves nő adta át az unoka szerepét eljátszó csalónak. A csaláshoz külön-külön ezekre az alkalmakra vásárolt és kizárólag egy-egy alkalommal használt mobiltelefonokat használtak. A társaság többi tagja – általában alkalmanként felkért emberek – játszották el a lebukás szempontjából legveszélyesebb küldönc szerepét, akiket az „unoka” vitt a sértettek lakásához. A küldöncök az átvett pénzt azonnal továbbadták az elsőrendű vádlottnak.
Hozzátette: mivel a csalók tudták – valamikor maguktól az idős emberektől – hogy a sértetteknek megtakarított pénzük is van, az unokát eljátszó csaló az első pénzátadás után ismét felhívta őket, és már nagyobb összegeket követelt.
Ez lett a vesztük, mert az éjjel kéréseiket pánikszerűen azonnal teljesítő sértettek időközben megnyugodtak, gyanakodni kezdtek és segítséget kértek. Egy alkalommal az igazi unoka és barátai várták a további pénzért érkező csalókat, akik az elfogásuk után fél évre előzetes letartóztatásba is kerültek.
Miután szabadlábra kerültek, a csalók bűntársaikkal még három sértettet megtévesztettek, de ezekben az esetekben a küldöncöket a rendőrség mindig elfogta, majd a nyomozás szinte a teljes hálózatot feltárta.
Az öt ember ellen a budapesti VI. és VII. kerületi ügyészség emelt vádat. Ketten előzetes letartóztatásban, a többiek szabadlábon várják a bírósági tárgyalást – írta Fürcht Pál főügyész-helyettes.

bGK \ ppd

MTI 2016. augusztus 12., péntek