Alig, hogy vége a Szegedi Ifjúsági Napoknak, a szegedi Partfürdő nemsokára ismét élettel telik meg, hiszen 2016. augusztus 8 és 10. között a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának szervezésében a The Welcome Camp, azaz az Összegyetemi Gólyatábor várja a fesztiválozni vágyókat.
Az Összegyetemi Gólyatábort hagyományosan szeptember első heteiben szervezi meg az EHÖK, a rendezvény mára igazi zenei fesztivállá nőtte ki magát. Jól példázza ezt, hogy idén már világszerte ismert sztárok is birtokba veszik az Összegyetemi Gólyatábor nagyszínpadát. Szeptember 9-én nem más, mint a brit X Faktor 9. szériájának győztese, JAMES ARTHUR szórakoztatja majd a nagyérdeműt. A 28 éves énekes, bár 15 éves kora óta írt dalokat, 2012-ben vált igazán ismertté, amikor először lépett a tehetségkutató színpadára. A válogatáson állva tapsolt neki a közönség, miután Tulisa „Young” című dalának egy akusztikus feldolgozásával csalt könnyeket az emberek szemébe. Elképesztő hangjával egyből az emberek szívébe lopta magát, lépésről-lépésre haladt a siker felé Nicole Scherzinger mentoráltjaként. Legismertebb feldolgozását, Shontelle „Impossible” című dalát több, mint 95 millióan nézték meg a youtube-on. Karriere győzelme óta folyamatosan ível felfelé, saját dalai is uralják a toplistákat, illetve több nemzetközi zenei elismerésben is részesült.

Jegyvásárlási információk a Facebook eseményen: https://www.facebook.com/events/1097544353615045/?active_tab=highlights