Kezdőlap Gazdaság BÉT – Esésre számít a magyar tőzsdén a szakértő

BÉT – Esésre számít a magyar tőzsdén a szakértő

Kisebb csökkenésre és közepes forgalomra számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn a Raiffeisen Bank üzletkötője.

Ballai Zoltán az MTI-nek elmondta: a nemzetközi piaci hangulat múlt pénteken romlott és ez a tendencia várhatóan folytatódik. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed bankárainak nyilatkozatai alapján úgy tűnik, hogy a kamatemelésnek lehet esélye akár szeptemberben is, ennek hatására eladási hullám indult a nemzetközi piacokon.
A kedvezőtlenné, illetve óvatossá vált hangulat átragadhat a magyar tőzsdére is – mondta a szakértő. Kiemelte ugyanakkor, hogy továbbra is érdemes az OTP-re figyelni, a bankpapír kilencéves csúcs közelében van.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 59,70 pontos, 0,21 százalékos csökkenéssel, 28 445,83 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt. A Mol 30 forinttal, 0,17 százalékkal 17 285 forintra erősödött, 617,8 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 13 forinttal, 0,17 százalékkal 7477 forintra csökkent, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,22 százalékkal 450 forintra esett, forgalma 312 millió forint volt. A Richter-papírok 45 forinttal, 0,77 százalékkal 5780 forintra gyengültek, forgalmuk 1,2 milliárd forintot ért el.

gká \ gte

MTI 2016. szeptember 12., hétfő