Kezdőlap Olvasgató BÉT – Stagnálásra, csökkenésre számít az elemző pénteken

BÉT – Stagnálásra, csökkenésre számít az elemző pénteken

Stagnálásra, csökkenésre számít a nap elején a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője pénteken.

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője hozzátette, hogy a BUX az utóbbi két napban már nem tudott érdemben emelkedni. A nap folyamán európai és amerikai makroadatok (szeptemberi feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index) befolyásolhatják a kereskedést. Elmondta, a nemzetközi piacok két nap jelentős emelkedésen vannak túl, pénteken itt is csökkenésre számít az elemző.
Hozzátette, a forint másfél éves csúcson van az euróval szemben, amit támogatott az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerda esti kamattartó döntése.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 46,49 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel, 28 300,83 ponton zárt csütörtökön. A Mol 30 forinttal, 0,18 százalékkal, 17 110 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 26 forinttal, 0,35 százalékkal, 7461 forintra erősödött, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,44 százalékkal, 452 forintra nőtt, forgalma 272,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 9 forinttal, 0,16 százalékkal, 5740 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

gde \ gry

MTI 2016. szeptember 23., péntek