Kezdőlap Sport A hétvégén nem lesz üresjárat

A hétvégén nem lesz üresjárat

Négy kontinensről 31 ország versenyzői vesznek részt Szegeden, az Olimpiai Reménységek Versenyén, amely hagyományosan a 15-17 éves korosztály legnagyobb, évente megrendezett nemzetközi regattája. Ezen a versenyen gyakran előfordul, hogy a fiatalok a saját korosztályuk mellett az idősebbek között is rajthoz állnak, ráadásul nemzetenként minden számban két fő állhat rajthoz, így napkeltétől-napnyugtáig zajlanak majd a futamok egész hétvégén a Maty-éren.

„Önmagában már a 31 nemzet részvétele is rekordnak számít – mondja Vaskuti Máté, az ORV szervezőbizottságának vezetője. – A mieinkkel együtt ráadásul összesen 780 résztvevő érkezik Szegedre, ami szintén abszolút rekord ebben a korosztályban. A verseny legfőbb vonzereje, hogy a szegedi pálya az egyik legelismertebb létesítmény a világon, ahol gyakran zajlanak korosztályos- és felnőtt nemzetközi viadalok. A fiatalok olyan helyszíni tapasztalatokat szerezhetnek itt, amelyeket a pályafutások során később kamatoztathatnak még.”

Szerencsére nemcsak a pályának, hanem a magyar szervezésnek is jó híre van, ennek pedig a rendezők ezúttal is igyekeznek megfelelni.  Például a Magyar Kajak-Kenu Szövetség támogatója, a Mercedes-Benz Hungária fényűző kisbuszokkal szállítja a csapatokat a budapesti repülőtérről Szegedre. A pályán zártláncú televíziós közvetítés lesz, angol nyelvű kommentárral, ami az internetre is kikerül élőben. A versenyről profi közvetítés készül majd, 9 épített kamerapozícióval, slowmotion kamerával a célban, valamint a mezőnyt követni képes drónnal és fahrtkocsival. Ez pedig olyan képi világot garantál, amilyen még egyetlen serdülő kajak-kenu versenyen sem készült a világon. A rögzített anyagokból az M4 Sport csatorna szeptember 27-én, délután, egy órás összefoglalót sugároz majd.

A képernyők előtt pedig lesz miért izgulni, mert az óriási indulói létszám, valamint az a tény, hogy a fiatalabb versenyzők saját korcsoportjuk mellett sokszor az idősebbek között is próbára teszik magukat, azt eredményezi, hogy a legtöbb számban 4-5 előfutamok rendeznek majd meg, minden távon, minden hajóegységben, mindhárom évfolyam számára. Így üresjárat nélkül zajlik majd a verseny péntek korán reggeltől vasárnap estig.

„Négy napos programot fogunk lebonyolítani három nap alatt, ezért a versenyműsor összerakása az eddigi legnagyobb feladat. Meg kell oldanunk, hogy mindenkinek legyen megfelelő pihenőideje az elő- illetve középfutamok, valamint a különböző versenyszámok között. Hosszúra nyúlnak majd a versenynapok, 7.45-kor, illetve 7.30-kor kezdünk majd reggelente és mindhárom napon sötétedésig zajlanak a futamok. További érdekesség, hogy a szokásos 5 perc helyett 3 percenként indítjuk majd el a 200 méteres versenyeket, 1000 méteren pedig 4 perc lesz két futam között. Tehát elég egy hibás rajt és máris csúszik a program, úgyhogy nagy koncentrációt igényel az ORV a technikai- és informatikai munkatársak, a versenybírók és a versenyzők részéről is. A nézők viszont biztos nem fognak unatkozni” – tette hozzá Vaskuti Máté.

A szegedi verseny helyszínére már több tengerentúli válogatott megérkezett, köztük az Egyesült Államok csapata is, ők közel 40 versenyzővel vesznek részt az ORV-n. A magyar csapat 97 fővel lesz ott Szegeden, a mieink már berendezkedtek a helyszínen és a regatta kezdetéig a pályán fognak edzőtáborozni.

Fontos információ az újságírók és televíziós csatornák számára, hogy a szezon legfontosabb korosztályos versenyén a részvétel nincs akkreditációhoz kötve, ennek ellenére a sajtóközpont nyitva lesz a Maty-éren, ahol a szervezők szeretettel várják a sajtó munkatársait. A nézők a verseny alatt ingyen léphetnek be a pályára a röszkei úti főbejárat felől, ahol ingyenes lesz a parkolás is.