– Amikor hazatért az olimpiai csapat Rióból a szomorúságába a kisfia tudott vidámságot csempészni. Másképp látja már az ötkarikás napokat?

– Nem változott semmi – mondja Mike Róbert. – Olimpiai negyediknek lenni is szép eredmény, érzékelem ezt a környezetemen, hiszen mindenki többre és jobbra értékeli a teljesítményünket mint mi. Amikor viszem a fiamat oviba, sokan mondják, hogy már ott lenni az olimpián is fantasztikus dolog, hiszen nagyon nehéz megszerezni a kvalifikációt, de ha az előéletünket nézzük, a világbajnoki érmeinket, akkor azért érthető a csalódottságunk. Minden olimpia más és más. Mondhatjuk azt, hogy a doppingon ért csaló párosok miatt akár könnyebb helyzetben is voltunk, de az új időrendnek köszönhetően most rajthoz tudtak olyan párosok is állni, amelyek korábban nem versenyeztek együtt. Gondolok itt arra, hogy a német Brendel vagy éppen a brazil fiú is vállalta a párost. Ez a világ- vagy Európa-bajnokságok programjába nem fér bele. Talán szerencsétlenek voltunk ebből a szempontból.

– Ha most megtehetné, csinálna másképpen valamit?

– Csak az utolsó két napra mentem volna ki Rióba, mert a kinn tartózkodásunk tíz napja alatt olyan volt a víz, hogy mindössze három értékelhető edzést tudtunk elvégezni. A pálya viszonyairól mindent elmond, hogy légvonalban pár száz méterre tőle rendezték meg a szörfös versenyeket. A versenyek előtt volt egy olyan edzésem, hogy kétezer méternél mentőmotorossal vittek ki, mert jött a vihar és össze-vissza csapkodtak a hullámok, kivédhetetlenül.

– Storcz Botond vezetőedző azt mondta, hogy a körülmények mindenki számára adottak voltak.

– Az én technikámmal azonban megoldhatatlan feladatot jelentett például a középfutam során. Kaptunk is kritikát, de mindenki elhiheti, hogy egy olimpián nem szerepelünk lélektelenül. Nem ezt mutattuk eddig sem és Magyarországról valóban csúcsformában utaztunk el.

– Értékeltek már a csapattal?

– Azt hiszem, ezen nincs mit nagyon értékelni. Éremért utaztunk, a negyedik hely a legrosszabb, ami velünk történhetett.

– Hol tart a feldolgozásban?

– Őszintén? Minden nap előjön, mint egy rossz álom. És tudom, hogy az emberek büszkék rám a környezetemben, a volt pátyi iskolám is meghívott egy átadó ünnepségre, de bennem ez az érzés csak akkor múlik el, ha jövőre sikerülne valami szép eredménnyel előjönni. Nekem csak az adna gyógyírt.

***

– Mike Róbert még a feldolgozás fázisában van az olimpia kapcsán. Ön hol tart?

– Már nem gondolok annyit rá, mint Robi. De ha gratulálnak a negyedik helyünkhöz elhiheti, hogy nem őszinte a mosolyom – mondja Vasbányai Henrik. – A negyedik hely az az eredmény, amelyet nem tud elhelyezni az ember, de talán én jobban el tudom fogadni ezt a helyzetet, mint Robi.

– Nyilván a korkülönbség is számít. Ő 32, ön 25 éves, vagyis sok olimpia előtt állhat még.

– Igen, én tudom nyugtatni magam azzal, hogy majd a következő más lesz. De nem erről van szó. Inkább arról, hogy tudom, mennyire nehéz ezen a szinten megmaradni. Kétezer-tizenháromban nyertünk, nagyon jól mentünk, de évről évre nehezebb volt a helyzetünk. Az előfutamaink gyengébbek voltak, a középfutamból továbbvergődtünk és onnan sikerült mindig összehoznunk valami jó eredményt. Mindenki dobogót várt tőlünk a környezetünkben, de mentálisan és fizikailag is elég nehéz minden idényben hozni.

– Éppen ezért talán jogosnak tűnik a kérdés: az egyes vállalás nem volt sok?

– Szerettem volna A döntőbe kerülni, de hiányzott a nemzetközi rutin, és egy kicsit elizgultam ezt a számot. Abból a szempontból azonban jó volt, hogy a párosra nem hagyott eltunyulni.

– Hogyan tovább?

– Ha arra gondol, akkor nem fogom az egyest elengedni. A jövő idényt amolyan tesztelgetős évnek szánom, szeretnék színesebb lenni, kipróbálni új dolgokat, és nem beszűkülni csak az ezer párosra. Most egy kis üresség van bennem, pedig minden évben alig várom már a pihenőt, de ezúttal valahogy csak keresem a helyem. Ám hamarosan ezen is átbillenek majd, kezdődik az új felkészülési időszak és minden megy tovább.