Kezdőlap Kecskemét Idegenben is győztek a kecskeméti futsalosok!

Idegenben is győztek a kecskeméti futsalosok!

Hétfő este, a két évvel ezelőtti NB II-es bajnokhoz látogatott a ScoreGoal Kecskeméti Futsal Club, és hátrányból felállva győzték le a Szegedi EHÖK SE csapatát!

Ahogy az várható volt, a szegedi csapat az első 5 percben odaszegezte a kecskemétieket a kapujukhoz. Azonban egy gyors kontrajáték után, Kovács J. lódult meg a vendégek részéről, és pontos lövésével megszerezte a vezetést. (0-1.)

A szeged ezt követően még nagyobb tempóra váltott, és egy átlövés után sikerült is az egyenlítés. (1-1)

A szeged lendületben maradt, ebben a periódusban a vendégek csak védekeztek, a labda többnyire az egyetemistáknál pörgött. És ahogy ilyenkor lenni szokott, a nagy kedvvel játszó szegedi Rutai Balázs, aki egyébként mesterhármasig jutott a mérkőzésen, újabb gólt szerzett egy lepattanóból. (2-1.)

A mieink rohantak az eredmény után, de nem volt igazán átütő erő. A félidő vége előtt 1 perccel a fiatal Radnóti gondolta úgy, hogy nem maradhat hazai vezetés a félidőre, és egyéni játékával egyenlíteni tudott. (2-2.)

Ám ő sem gondolta azt, hogy egy újabb vendég figyelmetlenséget a vége előtt 16 másodperccel kihasználnak a szegediek, így a félidőre (3-2-es) hazai előnnyel vonultak le a pályáról a csapatok!

A második félidőre egy teljesen más kecskeméti csapat jött fel, Cserenkó Szabolcs vezetőedző rendet tett a fejekben. A srácok a második félidőben „felszántották” azt a bizonyos pályát. Előbb Móra villant egy betöréssel (3-3), amire még válaszoltak a szegediek (4-3), majd Kovács J. őrületes bomba szabadrúgása pókhálózta ki a balfelsőt (4-4) !

Innentől kezdve már csak egy csapat volt a pályán, a kecskemétiek 110%-ot teljesítve, keresztül gázoltak a meglepett hazai csapaton!

Előbb az ex-szegedi Ferenczy talált be, majd újra villant Móra (4-6)!

A 31. minutumban Marsa vett le gyönyörűen egy kidobott labdát, amivel azonnal ziccerbe került, ám az addig kiválóan játszó Rutai hátulról elgázolta, aminek kiállítás lett a vége!

A Scoregoal kihasználva a büntetést, Marozsi közeli lövésével növelte az előnyét. 4-7!

Az egyetemi csapaton az sem segített, hogy átálltak 5 a 4 elleni játékra, a kecskemétiek ekkor már nagyon jól zártak.

A kegyelemdöfést Marozsi adta meg, üres kapuba emelt saját térfélről (4-8)!

Cserenkó Szabolcs: Az első félidőben túlságos tiszteltük az ellenfelet, de aztán a szünetben sikerült rendezni sorainkat. A mérkőzés fordulópontjait mi használtuk ki igazán jól, ez dönthetett végül a két csapat között, de ehhez kellett, hogy a srácok nagy szívvel küzdjenek! Büszke vagyok a csapatra, a második 20 perc alapján megérdemelten nyertünk!