Kezdőlap Események „Inkább becsületben meghalni, mint becstelenül élni”

„Inkább becsületben meghalni, mint becstelenül élni”

Kivégzése előtti utolsó óráiban mondta ezt dr. Szobonya Zoltán, az 1956-os forradalom egyik mártírja, akiről a Megyeházán ma délután tartott Szobonya Emléknap a nevét kapta. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlése rendeletben nyilvánította megyei emléknappá szeptember 29-ét, dr. Szobonya Zoltán mártírhalálának napját. Az oklevélátadással egybekötött, ünnepélyes megemlékezéssel az önkormányzat az 1945 és 1961 közötti időszak hőseinek és áldozatainak szeretne méltó emléket állítani és kifejezni őszinte tiszteletét és együttérzését.

„Nem csak tiszteletünket szeretnénk leróni, hanem egyben köszönetet is mondunk, hiszen a szabadságért harcoló hősöknek hatalmas részük volt abban, hogy ma, 2016-ban szabad, független és demokratikus Magyarországon élhetünk.”- mondta el megnyitó beszédében Rideg László, a Megyei Közgyűlés elnöke.

Az ünnepségen előadást tartott M. Kiss Sándor történész, részvételével megtisztelte a rendezvényt és köszönetet mondott Szobonya Csilla, a jánoshalmi mártír lánya is. Színvonalas ünnepi műsort adott a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola kórusa, valamint Miklósné Faragó Csilla, a Kecskeméti Kodály Zoltán Általános és Középiskola M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti iskolájának tagintézmény-vezetője fuvolán, valamint Gémes Adrienn zongorán. A Megyeháza után a megemlékezés a kecskeméti börtön falánál folytatódott, ahol az ünnepélyes műsort követően a jelenlévők megkoszorúzták dr. Szobonya Zoltán emléktábláját.

A Megyeháza Tanácstermének előterében ma nyílt az az 1956-os képkiállítás, mely egy tassi házaspár, Neszményi György és felesége, Neszményiné Gubacsi Erzsébet gyűjtőmunkájának gyümölcse. A kiállítás egy hétig lesz megtekinthető.

Dr. Szobonya Zoltán emléklapot kapott:

Báics Ernő Antal

dr. Tüske László

Fejes István

Font János

Gelányi János

Giesz István

Gombár József

Hajagos Károly

Harczos István

id. Alács Sándor

Kákonyi Mátyás

Kocsenda Antal

Mészár Gyula

Mózer Gáspár

Nuszpl József

Répási Antal

Szabó László

Szarka János

Szeile Lajos

Szúróczki József

Tóth Pál

Török Ignác

Varjú Ferenc

Végh György Barnabás

Viszmeg Ferenc

vitéz Csernus László

Zsikla Ferenc

Dr. Szobonya Zoltán posztumusz emléklapot kapott:

Nagy Szeder István

Gubányi Imre

Vári Ferenc

Néhai Dr. Móczár Antal

Néhai Puchardt Győző

Néhai Solymos Imre

Néhai Herpay Kálmán

Néhai Dr. André János

Néhai Szirtes János

Néhai Horváth Mária

Néhai Mikics Rozália

Néhai Székely Emma

Lovas László

Kecskemét, 2016. szeptember 29.