Kezdőlap Rendőrségi hírek Lezárt akta: Húsvágó bárddal ütött

Lezárt akta: Húsvágó bárddal ütött

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye

Egy korábbi nézeteltérés miatt bántalmazta ismerősét a 30 éves kecskeméti gyanúsított.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság (BKMRFK) Vizsgálati Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlet és kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást S. Richárd 30 éves kecskeméti lakos ellen.

 

Mint arról korábban beszámoltunk, a férfi 2015. január 20-án 17 óra 15 perckor Kecskeméten, az Aradi vértanúk terén egy korábbi nézeteltérés miatt egy húsvágó bárddal fejbe ütötte kecskeméti ismerősét. A gyanúsítottat fél órán belül elfogták a rendőrök.

 

A sértett a bántalmazás következtében az orvosi szakvélemény alapján nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, azonban a súlyosabb eredmény elmaradása nem az elkövetőn múlott.

 

S. Richárd helyszínen hátrahagyott kabátja zsebéből előkerült egy alufóliapakett is, amelyben ismeretlen eredetű fehér por volt. A kirendelt igazságügyi vegyészszakértő megállapította, hogy a lefoglalt anyag kábítószernek minősül.

 

A rendőrök őrizetbe vették a férfit és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amit az illetékes  nyomozási bíró elrendelt.

 

A BKMRFK munkatársai a büntetőeljárást vádemelési javaslattal a napokban befejezték, a keletkezett iratokat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek küldték meg.