Kezdőlap Események Magyar Termék Nagydíjat kapott az ExperiDance táncszínház

Magyar Termék Nagydíjat kapott az ExperiDance táncszínház

Művészeti tevékenységéért Magyar Termék Nagydíjat kapott az ExperiDance táncszínház kedden a parlamentben – közölte az együttes kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint idén az ExperiDance táncszínház mellett többek között a Budapesti Operettszínház A Csárdáskirálynő című előadása is elismerésben részesült a Magyar Termék Nagydíj Pályázat díjátadóján, amelyen azokat a vállalkozásokat és személyeket tüntették ki, akik tevékenységük vagy megvalósított termékük kifogástalan minőségével hozzájárulnak a magyar gazdaság fejlődéséhez és a társadalom gazdagodásához.
A védjegyhasználatot szimbolizáló trófeát és díszoklevelet Román Sándor, a tánctársulat alapító-művészeti vezetője, valamint Vona Tibor az ExperiDance alapító-ügyvezető igazgatója vette át. A kulturális kategória második éve létezik a díjon, tavaly a Madách Színház Mamma Mia! című produkciója volt díjazott.
A közlemény idézi a díjátadón beszédet mondó Latorcai Jánost, az Országgyűlés alelnökét és a rendezvény fővédnökét, aki szerint a kitüntetett kulturális termékek és szolgáltatások képesek lehetnek „a határokat átlépve növelni Magyarország nemzetközi ismertségét, elismertségét”.
Az ExperiDance Production célja a magas szintű művészi szórakoztatáson túl a forradalmasított magyar tánckultúra népszerűsítése az egész világon. A magyar táncokat nemzetközi és kortárs irányzatokkal ötvöző együttes az elmúlt 16 évben 13 országban lépett fel, előadásait pedig eddig mintegy két millió néző látta – olvasható a közleményben.

pja \ pmg

MTI 2016. szeptember 6., kedd