Kezdőlap Események Több tucatnyi díjnyertes filmet vetítenek a 3. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon

Több tucatnyi díjnyertes filmet vetítenek a 3. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon

Négy helyszínen kilenc nap alatt több tucatnyi díjnyertes alkotást vetítenek a 3. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF). A szeptember 24-i nyilvános megnyitón meglepetés is várja a közönséget – hangzott el a fesztivál keddi sajtótájékoztatóján.

„A tehetség ünnepe ez a fesztivál” – mondta el Hegedűs D. Géza, a BIDF egyik versenyszekciójának zsűritagja. Megjegyezte, hogy kíváncsian várja a tíz filmet, amit meg kell néznie a „Mert ő is normális” elnevezésű szekcióban.
„Gyermekkoromban kettős kultúrában szocializálódtam, a személyes családom értelmiségi család, de egy falu kellős közepén nőttem fel, és sok időt töltöttem nagyszüleimnél, akik parasztemberek voltak. A dokumentumfilmeknél mindig úgy érzem, mintha tűzbe nyúlna az alkotó. Amikor az élet valamely jelenségére ráfókuszál, odamegy, az bizony parázslik. Nagyszüleimnek sparheltje volt, nagymamám mindig fával tüzelt, és olykor, ha egy-egy parázs kiesett, ő lenyúlt, megfogta a puszta kezével és visszatette. Valahogy számomra ezt jelenti a dokumentumfilm, mikor egy nagyon erős individuális személyiség – hiszen ez individuális műfaj, amelyben nincs tompítás, nincs finomkodás – belenyúl a tűzbe. Meg kell fogni a parazsat, ha tetszik. Ez az élménye a nézőnek is: sokkal erőteljesebb, sokkal nyersebb, esztétikai értelemben is egészen más nyelven szólalnak meg ezek az életjelenségek” – fogalmazott a művész.
Sós Ágnes, a fesztivál főszervezője arról beszélt, hogy a vetítések után a dokumentumfilmek alkotóival is találkozhatnak a nézők. A fesztivál programját több száz film közül válogatták ki, hogy a legzseniálisabb dokumentumfilmek kerüljenek bele.
A szombati megnyitón A színpadon Princess Shaw című alkotást vetítik, amelynek főhőse, egy New Orleansban élő amatőr énekesnő a fiatal magyar énekessel, Torres Dániellel lép fel az Ódry Színpadon.
A fesztiválnak idén a Premier Kultcafé, az Ódry Színpad, az Olasz Kultúrintézet és a Kazimir Étterem ad otthont. „Jó dolog, ha egy fesztivál belakja a várost, a Kanadai Nemzetközi Hot Docs fesztivál tíz helyszínen folyik Torontóban, de az amszterdami vagy a csehországi Jihlavában zajló nemzetközi dokumentumfilm fesztiválon is több moziban vetítenek” – mondta el az MTI-nek Sós Ágnes. Hozzáfűzte, hogy a BIDF alacsony költségvetésből gazdálkodik, nem engedhették meg maguknak, hogy egy nagyobb mozit béreljenek, a négy, egymás közelében, a belvárosban fekvő helyszínen kilencven százalékban önkéntesek dolgoznak a mustra alatt.
„A dokumentumfilm trendi, fiatalos műfaj, azzal szemben, amit sokan gondolnak róla, valójában játékfilmek ezek a produkciók valós hősökkel. A merítésben olyan rangos filmfesztiválokon szereplő alkotásokból válogattunk, mint a Berlinale vagy a Sundance Filmfesztivál. Közönséget építünk, nem engedhetünk a színvonalból. Ha zseniális filmeket hívunk meg, a közönség ezt azzal hálálja meg, hogy visszatér” – hangsúlyozta a fesztivál főszervezője.
A rövidfilmes versenyprogramban több nemzetközi színvonalú magyar rövidfilm, Meggyes Kriszta, Morvay Norbert, Dombrovszky Linda alkotása is látható. Egészestés magyar dokumentumfilm azonban nincs versenyben.
A BIDF idén magyar filmes iskolák hallgatóinak rövidfilmjeiből is bemutat egy válogatást. A blokkokban a Színház és Filmművészeti Egyetemen, az ELTÉ-n és a Metropolitan Egyetemen készült kisfilmek láthatók.
Az egészestés dokumentumfilmek három szekcióban versenyeznek: a Mert ő normális mezőny filmjei azt mutatják be, hogy vannak élethelyzetek, amikor a másság lehet igazán normális. A Mert enyém is a titok szekció csupa családi titkot és drámát fedez fel. Ezek a filmek gyakran idős emberekről szólnak. „Humor, báj és felülemelkedettség” jellemzi őket – fogalmazott Sós Ágnes.
A Mert miénk is a hatalom című szekció alkotásai között láthatja a közönség a Lángoló tenger című dokumentumfilmet, Gianfranco Rosi alkotását, amely egy 12 éves kisfiú szemével mutatja be Lampedusát, a szigetet, ahová sok ezernyi menekült érkezik.
A mindenkori menekült-témát járják körül a Mi menekülünk, ők menekülnek, ti menekülni fogtok versenyen kívüli szekcióba sorolt filmek, amelyek 1956-tal éppúgy foglalkoznak, mint a boszniai háború elől menekülőkkel vagy a calais-i menekültválsággal.
A Premier Kultcaféban megtartott sajtótájékoztatón Sós Ágnes bejelentette, hogy a BIDF életműdíját idén Sára Sándor kapja, akinek számos alkotását vetítik a mustrán.
Hegedűs D. Géza „csodálatos emberként” és fantasztikus filmművészként” méltatta a rendezőt, és a dokumentumfilmes műfaj egyik úttörőjeként beszélt róla.
A 3. BIDF szeptember 24. és október 2. között várja programjával a közönséget. További információ a www.bidf.hu weboldalon érhető el.

MTI 2016. szeptember 20