Kezdőlap Média A FENEGYEREKEK NYERTÉK MEG A KICSI ÓRIÁSOK CSAPATVERSENYÉT

A FENEGYEREKEK NYERTÉK MEG A KICSI ÓRIÁSOK CSAPATVERSENYÉT

Rendkívül szoros küzdelemben, mindössze egyetlen pont különbséggel Oláh Gergő és csapata: Lara, Dorina, Ricsi és Viki, vagyis a Fenegyerekek nyerték meg vasárnap a Kicsi Óriások csapatversenyét és az ezzel járó, fejenként másfél millió forintos fődíjat. Ezzel azonban még nem ért véget az RTL Klub gyermek-tehetségmutató showja, hiszen jövő hét vasárnap a Kicsi Óriások összes csapata visszatér a színpadra és kiderül, kik lesznek az egyes kategóriák – énekesek, táncosok, kis tehetségek – abszolút győztesei.

Tiszta lappal indult vasárnap a Kicsi Óriások színpadán a két, döntőbe jutott csapat versengése, hiszen Oláh Gergőnek és a Fenegyerekeknek, valamint Kiss Ramónának és a Lázadóknak a pontszámokat illetően a nulláról kellett felküzdeni magukat.

A pontgyűjtésbe ezúttal a gyerekeket felkészítő tanárok is beszálltak. Elsőként a Lázadók léptek színpadra: Petra Tomival közösen énekelte el az Anti Fitness Club Mennyország című slágerét, amely Geszti Péter szerint nagyon magabiztos produkció volt. Ezt követően Eszter és Zsolti tánctanárjaikkal közösen nyűgözték le a zsűrit.

A Fenegyerekek Lara és énektanárja, Kamilka közös duettjével szálltak ringbe, majd Ricsi, Dorina és az őket felkészítő koreográfusaik pezsdítették fel a nézőket. Természetesen az ovisok is mindent megtettek azért, hogy minél több pontot gyűjtsenek csapataiknak: Kincső a Lázadók csapatindulóját adta elő, míg Viki egy közkedvelt parti-slágerrel diktált őrületes tempót.

A Kicsi Óriások történetében először álltak színpadra egy-egy közös produkcióval a csapatok: Kiss Ramóna és a Lázadók igazi házibuli-hangulatot varázsoltak, míg Oláh Gergő és a Fenegyerekek az akusztikus-folk-pop világába kalauzolták el a nézőket.

Az extra-pontok kiosztása után érdekes helyzet állt elő, hiszen a két csapat tizedre pontosan ugyanannyi pontot gyűjtött össze, úgyhogy a párbaj-produkcióknak óriási volt a tétje.

A Földes Eszter, Geszti Péter és Spáh Dávid alkotta zsűri döntése alapján végül Oláh Gergő és csapata: Lara, Dorina, Ricsi és Viki, vagyis a Fenegyerekek nyerték meg a Kicsi Óriások csapatversenyét és az ezzel járó, fejenként másfél millió forintos fődíjat. Jövő héten vasárnap 18.50-től azonban tovább folytatódik a verseny az RTL Klub tehetségmutató showjában, hiszen az összes csapat visszatér a színpadra és kiderül, kik lesznek az egyes kategóriák – énekesek, táncosok, kis tehetségek – abszolút győztesei.