Kezdőlap Események Autizmussal élő diákok rajzoltak a Wojtyla Házban

Autizmussal élő diákok rajzoltak a Wojtyla Házban

Kecskemét – Kézműves foglalkozást rendeztek ma délelőtt a Wojtyla Barátság Központban a népkonyha és az Autizmus Centrum közös szervezésében. Tizenkét autista, 9-18 éves korosztályba tartozó tanuló vett részt a gyakorlatifoglalkozáson négy gyógypedagógus közreműködésével. (Fotók: Mátyus István)

– A két intézmény kapcsolata nem teljesen új keletű. A Karol Wojtyla Barátság Központról úgy szereztünk tudomást, hogy tavaly karácsony előtt a Wojtyla Ház közreműködésével kaptak gyermekkerékpárokat az Autizmus Centrum kisdiákjai – mondta el kérdésünkre Furdan-Badonszky Csilla gyógypedagógus.

– Farkas P. József igazgató úr meghívására júniusban látogatást tett a Wojtyla Központban Rigó Ilona, intézményünk vezetője. Megállapodtak abban, hogy közös programokat szerveznek a jövőben, és lehetőség szerint együtt készülnek fel az ünnepekre. E megállapodásnak köszönhetően vagyunk most itt, és tartunk rajzfoglalkozást tanulóinknak- tette hozzá a speciális nevelési igényű gyermekekkel foglalkozó szakember.

– Olyan diákokat hoztunk ma el ide, akik úgymond „jobb képességűek”, vagyis jól beszélnek, szívesen vesznek részt különféle foglalkozásokon, ahol idegen emberekkel találkoznak, beszélgetnek. Egy hetes előkészítés után jöhetett ide tizenkét tanulónk, akiknél úgy ítéltük meg, hogy képesek elviselni ennyi környezetváltozást. Itt, ezen a kézműves foglalkozáson gyakorolhatják a társas kapcsolatok kialakítását, mivel találkoznak a népkonyha munkatársaival és gondozottaival, mindemellett fejleszthetik rajzkészségüket – fogalmazott a gyógypedagógus.

Háttér:

A Kecskeméti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Autizmus Centruma 1991 óta van jelen a magyarországi autizmus ellátásban. A kezdeti négy tanulóból és négy szakemberből álló csoport mára négy telephelyen működő, jelenleg 114 autizmus spektrumzavarral diagnosztizált tanuló speciális ellátását végző intézménnyé nőtte ki magát. Az autizmussal élő gyermekek komoly nehézségekkel küzdenek a szociális helyzetek megértése, a rugalmas viselkedésszervezés és a kommunikáció területén függetlenül attól, hogy milyenek egyéni képességeik, intellektuális adottságaik.  Az autizmus spektrumzavar a személyiségfejlődésben minőségi eléréseket okoz, ezért  sajátos megközelítésre van szükség a teljes életút során. Az Autizmus Centrum óvodáskortól a készségfejlesztő speciális szakiskoláig nyújtja ezt a  személyre szabott oktatási szolgáltatást.