Kezdőlap Sport Az első két versenyszám után

Az első két versenyszám után

Az első két versenyszám után összetettben az egyeseknél Nyúl Katalin, a ketteseknél Kákonyi Norbert, a négyeseknél Dobrovitz József áll az élen a vasárnapi záró versenyszám, azaz az akadályhajtás előtt a XXXI. Sárfehér Napok keretében megrendezett fogathajtó CAN A 1, 2, 4 OB Döntőn. Izsákon vasárnap az egyes-, kettes- és a négyesfogatoknál is bajnokokat hirdetnek.

Az egyesfogathajtók összetett versenyében (A+B) jelenleg Nyúl Katalin (148.26) az első, megelőzve a második helyen álló Gáspár Szilviát (163.62), és a harmadik helyezett Lantos Gábort (165.91). A kettesfogatoknál összetettben (A+B) jelenleg Kákonyi Norbert (151.85) áll az élen, mögötte második Hódi Károly (154.20), harmadik Penzer László (156.90). A négyesfogatok összetett versenyében (A+B) jelenleg Dobrovitz József áll az élen (166.52), második ifj. Dobrovitz József (172.66), harmadik Szabó Lajos (267.74).

Vasárnap az akadályhajtással zárul a fogathajtó CAN A 1, 2, 4 OB Döntő Izsákon, ahol már megtörtént a pályabejárás és először Meskóné Orosz Mária lesz látható 10 órától az akadályhajtó pályán.

A rendezvény hivatalos sajtókommunikációját a LovasDiadalLiveTV végzi, a rendezvény ideje alatt folyamatosan hírt adunk a verseny aktualitásairól. frissítjük internetes oldalunkat a tv.lovasdiadal.hu-t, valamint a facebookon is elérhetik az aktuális információkat (lovasdiadallivetv.)

Elérhetőségeink: [email protected]; [email protected]; 06/70-606-1221

Izsák, 2016. október 2.