Kezdőlap Gazdaság BÉT – Eltérő elemzői várakozások a tőzsdén

BÉT – Eltérő elemzői várakozások a tőzsdén

Eltérően látják a kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője kisebb csökkenésre számít. Úgy látja, sok múlik majd azon, hogyan alakul a nemzetközi piaci légkör. Kedden jelentősen esett az amerikai piac és általában a tőzsdei hangulat nem volt pozitív a nap végére, a magyar zárás után – mondta a szakértő, aki szerint lesznek eladók a magyar tőzsdén.
Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője ugyanakkor azt közölte: az őszi időszakhoz képest alacsony forgalommal zajlik a kereskedés a magyar tőzsdén, a technikai indikátorok továbbra is arra utalnak, hogy folytatódhat az emelkedés. Kommentárja szerint az ázsiai kereskedésben az esést a Samsung és beszállítóinak mélyrepülése okozta, az európai piacok kis pluszban nyithatnak.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 90,78 pontos, 0,32 százalékos csökkenéssel, 28 479,24 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 4,9 milliárd forint volt. A Mol ára nem változott, 17 550 forintot ért, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 61 forinttal, 0,81 százalékkal, 7429 forintra csökkent, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,87 százalékkal, 455 forintra esett, forgalma 224,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,09 százalékkal, 5735 forintra erősödött, forgalmuk 680,9 millió forintot ért el.

MTI 2016. október 12., szerda