Kezdőlap Események Cél: a határtérség fejlesztése

Cél: a határtérség fejlesztése

 

Összesen 76,5 millió euró a kerete a Magyarország–Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020-ig tartó ciklusának, melynek nyitó konferenciáját a napokban tartották Újvidéken. A meghívottak közt volt többek közt Perényi Zsigmond, a Miniszterelnökség nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára, Pásztor István, a vajdasági tartományi parlament elnöke, Pintér Attila, Magyarország szerbiai nagykövete és Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke. Az eseményen a felek értékelték az előző programciklus eredményeit és ismertették a jelenlegi támogatásban rejlő lehetőségeket.

 

Magyarország és Vajdaság közös programjai között a korábbi ciklusban többek között infrastrukturális beruházásokat és környezetvédelmi projekteket is megvalósítottak. A majdnem 60 millió eurónyi támogatási összeget sikerült eredményesen felhasználni. Az összes határ menti programból ez volt az egyik legjobb mutatóval rendelkező program. A projektek a határtérség általános életminőségének javításához is hozzájárultak: 34 kilométer új kerékpárút épült, 11 árvízvédelmi akció valósult meg, 66 eseményt szerveztek a gazdasági együttműködés előmozdításáért, 44 terméket fejlesztettek a közös kulturális és idegenforgalmi térségben, 181.690 személy látogatta meg a tematikus útvonalak kulturális és történelmi látványosságait és számos egyéb közös kezdeményezés valósult meg.

 

Rideg László elmondta: a szeptember végi határidőre benyújtásra került többek közt a Baja–Bezdán-csatorna felújítására, a Kübekháza–Rábé útfejlesztésre, a Palics–Mórahalom Turisztikai Központ építésére, valamint a Szabadka–Baja-vasútvonal felújítására vonatkozó projektelképzelés is, melyeket reményei szerint a bírálók is támogatásra érdemesnek ítélnek. Hangsúlyozta továbbá, hogy a határon átnyúló együttműködési programoknak fontos szerepe van a határtérségek fejlesztésében, ezért bízik abban, hogy minél több jó ötlet kerül benyújtásra a jelenlegi felhívásra.

 

A 2014-2020-as programozási időszak során abba a szerencsés helyzetbe került a magyar-szerb határtérség, hogy a korábbinál több forrás áll rendelkezésre. Az Interreg-IPA Magyarország Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program jelenleg is nyitott második pályázati felhívásában 2017. január 1-ig Bács-Kiskun és Csongrád megyei szervezetek pályázhatnak vajdasági partnerekkel a következő területeken:

  • Határon átnyúló vízgazdálkodás és kockázat-megelőzési rendszerek színvonalának javítása;
  • A határon átmenő forgalom akadályozó tényezőinek csökkentése;
  • Idegenforgalmi és kulturális örökségi együttműködés ösztönzése;
  • KKV-k versenyképességének erősítése innovációvezérelt fejlesztéssel.

Kecskemét, 2016. október 11.