Pjotr Csajkovszkij megunhatatlan klasszikusát: a b-moll zongoraversenyt játssza Szergej Prokofjev II. zongoraversenyével együtt emlékezetes hatású bemutatkozó koncertlemezén Beatrice Rana – a Római Szent Cecília Akadémia Zenekarával és Antonio Pappano vezényeltével.
A még csak 23 esztendős, Cliburn-verseny döntős, dekoratív megjelenésű olasz zongorista hölgy impozáns albumon mutatkozik be a Warner újdonságán, és mindjárt két olyan darabbal, amire oda kell, hogy figyeljen az egész világ.
Az első darab: Prokofjev 1912-ben írt és 1913-ban bemutatott II. zongoraversenye kimondottan nehéz és összetett alkotás: egy lázadó, forradalmi hangulatú, az újításokat és az új hangokat kereső 21 esztendős zeneakadémista szerzeménye. Egy olyasfajta, az értékeit máig őrző, a zongoristákat próbára tevő szerzemény, amely jól illeszkedik a kor – Bartókkal és Sztravinszkijjal is reprezentált – törekvéseiben, amely a zongorázás új útjait kereste, sok tekintetben ütőhangszerként is kezelve azt, és már nem feltétlenül szép dallamokat akart játszani, mint a romantika nagyjai: például Csajkovszkij. Akinek közel negyven évvel korábban írt I. zongoraversenye vitán felül az egyik legismertebb és legkedveltebb zenévé lett mára. Ki gondolná ma már, hogy bemutatójakor éppolyan botrány okozott, mint a Prokofjev- darab?
Tehát adott egy technikailag és értelmezésében is kimondottan nehéz, expresszív és erőteljes darab – és adott egy számtalanszor felvett, mindenki fülében ott csengő, a populáris kultúra részeként közismert – amúgy nem kevéssé expresszív és erőteljes másik darab. Mellé pedig adott egy – a híradásokból már ismerten sziporkázóan tehetséges – ifjú művésznő, aki megkapja élete nagy lehetőségét a nemzetközi kiugrásra. Ráadásul ebben korunk egyik legjobb és legfigyelemreméltóbb karmestere: Antonio Pappano – és a mindig is magas presztízsű, de általa érezhetően első vonalassá formált Accademia Nazionale di Santa Cecilia Zenekar működik közre!
Beatrice Rana élni tudott a kivételes eséllyel: emlékezetes formában tette le vizitkártyáját a hallgatók asztalára. Ne tévesszen meg senkit, hogy amúgy feltűnő déli szépség – hiszen nem akar megélni a koncertdobogó által nyilván felkínált esélyből: a finoman nőies játék, az érzékeny formálás mellett erőteljes, szinte férfiasan lendületes pillanatai vannak. Csodálatos az a sokoldalúság, amelyre a fiatal zongorista hölgy képes; s ez talán még lenyűgözőbb játékában, mint az amúgy is lélegzetelállító perfekcionizmus.
Antonio Pappano vezénylése a rómaiak élén ismét egy élmény: ha kell, elszabadulnak a nagy energiák; amúgy pedig szinte felhőszerű lágysággal ölelik körbe a zongoristát. Meg hát természetesen minden apró kis szépséget, minden kis poént gondosan kijátszanak. Sok kivételes felvételt hallottam a körülrajongott b-moll versenyből, de azon kaptam magam, hogy mennyi újat lehet mondani mégis róla! Nagyon jó két felvétel került a Warner új CD-jére.
Komlós József JR
