Kezdőlap Sport A kecskeméti futsalosok lenullázták a Vác csapatát!!!

A kecskeméti futsalosok lenullázták a Vác csapatát!!!

Vác Futsal SE – ScoreGoal Kecskeméti Futsal Club : 0-4!!!

A kecskemétiek egy nehéz mérkőzésre utaztak hétfő este, a tavalyi bronzérmes otthonába. Az előző idénybe nem termett sok babér a váci csarnokban a scoregoalosok számára, hiszen az 1 évvel ezelőtti mérkőzésen 8-2-re kaptak ki.

A mérkőzés sok labdajáratással és mezőnymunkával indult, a kecskemétiek sok helyzetet alakítottak ki, sok kapura lövéssel, ám az ellenfél kapusa nagyon jó napot fogott ki, ezzel is játékban tartva csapatát. A vezető találatra az 5. percig kellett várni. Egy szögletvariációt követően Marozsi lőtte el a labdát, ami a lábak között talált utat a kapuba. (0-1) Továbbra is fölényben játszott a Scoregoal, de újabb gól nem született a félidőben.

A második etapban folytatta nagyon masszív védekezését a kecskeméti csapat, nem hagyva rést a falon, amikor pedig egy –egy váci támadás át is préselte magát a mezőnyjátékosokon, Peltzer védett. Lassan, de biztosan felőrölte a hazaiakat a nagy iram, a vendégek pedig még egy fokozattal nagyobbra kapcsoltak. A 28. percben Dobosi szerzett meg egy labdát, majd Marsa-Dobosi-Móra összjátékot követően, az utóbbi fejezte be nagy góllal (0-2). A lendület megmaradt, a 37. percben szép labdakihozatalt követően Kovács Zs. álompasszal juttatta kihagyhatatlan helyzetbe Mórát, aki élt is a lehetőséggel. (0-3). A Vác az utolsó percekre mindent egy lapra feltéve átállt az 5 a 4 elleni játékra, azonban egy eladott labda, és Móra azonnal büntetett, egész pályán átívelve lőtte a bőrt az ellenfél üresen álló kapujába (0-4).

Ezzel a ScoreGoal Kecskeméti Futsal Club a NB II Közép-Keleti csoportjában élre állt!!!

Góllövők: Móra (3), Marozsi (1)

Találkozunk 2016. november 15. napon (szerda) 21.00 órakor a Messzi István Sportcsarnokban, ahol az NB I-es bőnyi csapatot fogadjuk Magyar Kupa mérkőzésen!

Üdvözlettel:

Dr. Vercz Tamás

Ügyvezető elnök