A napokban megjelent szép kiállítású két CD-s album Ludwig van Beethoven összes gordonkaszonátáját és a három variáció-sorozatot tartalmazza, Gautier Capuçon gordonkaművész és Frank Braley zongoraművész előadásában.
Mikor kézbe vettem ezt az ígéretes, szép kiállítású kiadványt, az volt az első benyomásom, hogy mára már nem csak a komolyzenei lemezborítók hasonlítanak a poplemezekre, de a komolyzenei művészek is a popzenészekre. Az operadívák olyanok, mint a manökenek, az énekesek sármőrök, s ahogy ez a két kiváló előadó új, közös albumuk elején megjelenik, az már bizonyára a legfiatalabb korosztályt is megszólítja. Vagy legalábbis remélem.
A második benyomásom már talán komolyabb volt: akik az úgynevezett „élő” felvételek mellett kardoskodnak (elnézést, de én nem tartozom közéjük), azoknak azt ajánlom, hallgassák meg, hogyan lehet koncert-intenzitású és életteli hangzású lemezt készíteni stúdiókörülmények között – köhécselés, tüsszögés és más zavaró, sőt a művészi élményt leromboló zörejek nélkül. Teste van a drága és kivételes hangszereknek: az Elmaui kastély tere, akusztikája kiváló, a hangmesteri munka is egészen fantasztikus, de e két bevezető felvetés csak keret magához a lemezekhez, Beethovenhez és a szonátákhoz.
A már évek óta a nemzetközi művészeti élet elitjében jegyzett francia gordonkaművész: Gautier Capucon harmincöt éves korára jutott el odáig, hogy úgy döntsön, felveszi Beethoven összes gordonkaszonátáját és a variációkat. A még mindig fiatal művész az 1998-as első zenei győzelme óta már nagyon sok rangos díjat kapott előadóművészként és hanglemezművészként egyaránt – de mint a lemezekhez csatolt ismertetőfüzetben leírta: nagy esemény Beethoven eme műveinek nekirugaszkodni.
Ez nyilván nem is kérdés, hiszen Beethoven gordonkaszonátái nemcsak e kamarazenei műfaj nyitányát, de egyben a csúcsát is jelentik. A szerző húsz éve van bennük, fejlődése, korszakai, reményei, minden. A sor 1796-ban kezdődött az Op. 5. két szonátával, aztán öt évre rá a variációkkal folytatódott: 12 variáció Handel Júdás Makkabeus egy témájára, valamint a 7 és a 12 variáció Mozart: A varázsfuvola egy témájára. Majd következett 1808-ban az Op. 69. szonáta; mígnem a sorozat Beethoven személyes tragédiája: jelentkező süketsége idején, 1819-ben ért véget.
Mindhárom szonáta kiváló képességű és előkelő zenész-barátoknak és pártfogóknak íródott – ezért a szépség és a mélység mellett a zene olyan személyes aspektusai is megcsillannak benne, melyről legfeljebb sejtésünk lehet. Az első szonátát II. Frigyes Vilmos királynak, a másodikat és a harmadikat pedig két zongoraművész tanítványának és barátjának: Dorothea von Ertmann bárónőnek illetve Erdődy Mária grófnőnek dedikálta a szerző.
Gautier Capuçon pályakezdete óta a Warner kizárólagos művésze, s ilyen minőségében hét koncertlemezt és kilenc kamaralemezt vett fel már a cégnél, de szerepel a Martha Argerich és barátai koncert-válogatáson is. Emlékezetes albumai után jogos volt a várakozás, mely visszaigazolást talált legújabb Beethoven megjelenésén. Szép hangszínek, fantázia és erő árad ezekből az elejétől a végéig egyszerre lenyűgöző és felvillanyozó előadásokban.
Gautier Capuçon játszótársul régi kamarazenei partnerét, és személyes jó barátját – az angolosan ható neve ellenére ugyancsak francia Frank Braley-t választotta. A 48 esztendős Braley már 22 éves kora óta folyamatosan nemzetközi szinten elismert kamarazenész, kiváló választás. Szépen muzsikálnak együtt, minden rezdülésben jól megértik egymást, közösen hozzák létre azt a szép zenei hangzást, mely tökéletessége mellett mégis közvetlenül emberinek hat. Van már egypár kiemelkedő lemez van a piacon Beethoven összes gordonkaszonátájának felvételeiből, most megérkezett hozzájuk egy újabb – mellyel nemcsak számolni kell a következő évtizedekben, de egyéni hangsúlyai és értelmezése miatt is feltétlenül érdemes meghallgatni.
Komlós József JR
