Kezdőlap Események JÓTÉKONYSÁGI LÉZERSHOW ÉS HANGVERSENY

JÓTÉKONYSÁGI LÉZERSHOW ÉS HANGVERSENY

A ROTARY CLUB KECSKEMÉT ifjúsági és tehetséggondozó programjai megvalósításának céljaira és a hegedűjátékával számos elismerésben részesült zeneakadémiai növendék: a kecskeméti Korb Vanessza tanulmányainak támogatására 2016. november 25-én, pénteken 19 órától a kecskeméti Nagytemplomban JÓTÉKONYSÁGI LÉZERSHOW-T ÉS HANGVERSENYT RENDEZ.

(A szervezők egyúttal adományt ajánlanak fel a befogadó Nagytemplom renoválásának javára is.)

A támogató belépők ára: 2.000 forint. Igényelhetők: november 5-től a Hotel Három Gúnár recepcióján (Kecskemét, Batthyány u. 1-7.), a kecskeméti rotaristáknál, valamint kezdés előtt, a koncert helyszínén.

Helyfoglalás érkezés sorrendjében! Kapcsolat: [email protected]; telefon: +36 30 2299231 .

KORB VANESSZA (18) magáról:

Négy éves koromban kezdtem hegedülni, öt évesen zongorázni. Mindkét hangszert a kecskeméti M. Bodon Pál Zeneiskolában, a hegedűt Fellegi Jenőnénél, a zongorát Bujdosóné Csáki Editnél.

A két hangszert 15 éves koromig párhuzamosan folytattam, majd a hegedű mellett döntöttem. 2010-ben felvételt nyertem hegedűsként a Zeneakadémia kiemelt tehetségek osztályába Földesi Lajos növendékeként. Majd tanulmányaimat 2013-tól a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában folytattam Ittzés Tamásnál.

2005-től rendszeresen részt vettem a galántai Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűversenyen, ahol első helyezést értem el. 2007-ben első díjat kaptam az Országos Koncz János Hegedűversenyen, majd 2008-ban a Zathureczky Ede Emlékversenyen is a Hubay Társaság Különdíjával. 2011-ben első helyezett lettem a Zágrábi Nemzetközi Hegedűversenyen.

2013-ban a Varga Tibor emlékére rendezett Országos Hegedűversenyen első helyezést értem el és megkaptam a verseny Nagydíját is. 2014-ben részt vettem a dolny kubin-i Talents for Europe Nemzetközi Hegedűversenyen és 2015-ben a Dinu Lipatti Nemzetközi Hegedűversenyen.

Több alkalommal felléphettem a Szekszárdi Kamarazenekarral Magyarországon és Németországban is, majd idén áprilisban a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar jubileumi hangversenysorozatában a Zenekar szólistájaként játszhattam.

Jelenleg a Zeneakadémia első évfolyamának hallgatója vagyok Kokas Katalin osztályában. Köszönöm megtisztelő figyelmüket és barátságukat!