Kezdőlap Régió Kabátokat zsebelt ki

Kabátokat zsebelt ki

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 03010/4067/2016. bűnügyi számon eljárást indított lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen tettes 2016. október 4-én 21 óra körül egy kecskeméti vendéglátóhelyen kettő, a szék karfáján lévő kabátból pénztárcát tulajdonított el, a bennük lévő személyes okmányokkal és készpénzzel együtt.

A feltételezet elkövetőről – aki két másik férfi társaságában tartózkodott a vendéglátóhelyen – fényképfelvételek állnak rendelkezésre. A beazonosítása és felkutatása érdekében tett rendőri intézkedések ezidáig nem vezetettek eredményre. A keresett személy körülbelül 180 centiméter magas, 35-40 év körüli, erős testalkatú.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki felismeri a képeken látható férfiak valamelyikét, illetve a személyükkel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-300-as telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán vagy a 107, illetve 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.