Kezdőlap Rendőrségi hírek Mindent megtaláltak

Mindent megtaláltak

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye

A gyanú szerint két helyre tört be a kiskunfélegyházi férfi. A rendőrök az összes ellopott értéket megtaláltak a gyanúsítottnál.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

 

Ismeretlen elkövető 2016. november 2. 20 óra és november 3. 5 óra között az egyik kiskunfélegyházi üzlet zárt raktárépületébe betört és onnan egy légkondicionáló berendezést és több üdítőt lopott el.

A rendőrök a bejelentéstől számított pár órán belül 2016. november 3-án 9 óra körül beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható F. Krisztiánt. A 36 éves kiskunfélegyházi férfi lakhelyén megtartott házkutatás során elektromos kéziszerszámokat találtak a rendőrök, amelyeket a gyanú szerint 2016. szeptember 16. 18 óra és szeptember 19. 15 óra 30 perc között az egyik kiskunfélegyházi felújítás alatt álló házból lopott el.

A lakhelyétől nem messze parkoló autójában a rendőrök megtalálták és lefoglalták az ellopott légkondicionáló berendezést és üdítőket, amelyeket vissza is adtak a rendőrök a tulajdonosnak.

 

F. Krisztiánt gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vettek a rendőrök és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet a Kiskunfélegyházi Járásbíróság 2016. november 4-én elrendelt.