Kezdőlap Rendőrségi hírek Őrizetben a gépkocsifeltörő

Őrizetben a gépkocsifeltörő

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye

A kiskunfélegyházi rendőrök beazonosították, majd őrizetbe vették a 42 éves helyi férfit.

Ismeretlen tettes 2016. szeptember 10-én 4 óra körül az egyik kiskunfélegyházi utcában parkoló személyautó hátsó szélvédőjét betörte és abból ellopott egy táskát, amelyben irodai eszközök voltak. Továbbá szintén Kiskunfélegyházán 2016. november 4-én 17 óra 50 perc körül betörte egy – szintén lezárt – autó jobb első ajtóüvegét egy téglával és eltulajdonította az ülésen hagyott tabletet és mobiltelefont, valamint a sértett személyes okmányait.

Az eljárás során beszerzett adatok alapján a nyomozók beazonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit 2016. november 23-án 10 óra 10 perckor kiskunfélegyházi otthonában elfogtak.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály munkatársai – őrizetbe vétele mellett – lopás vétség és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki G. Mihály 42 éves helyi lakost és kezdeményezték előzetes letartóztatását.