Kezdőlap Gazdaság Az OTP Bank segítségével családbaráttá vált a Gyermekszív Központ

Az OTP Bank segítségével családbaráttá vált a Gyermekszív Központ

Az OTP Bank 21 millió forintos támogatásával családbaráttá vált az Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központja. A támogatásnak köszönhetően a szülők szívbeteg gyermekeik mellett tölthetik a gyógykezelés és lábadozás testi és lelki megpróbáltatást jelentő heteit. A megújult és kibővített Központot az átadást követően már birtokukba is vették a gyermekek és szüleik.

Budapest, 2016. december 14. – A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központban évente 500 gyermek esik át szívműtéten és közel 400 szívkatéteres beavatkozáson. A kis betegek az ország egész területéről érkeznek, gyógykezelésük műtét esetén akár több hetet is igénybe vesz. Az Intézet Gyermekszív Központjának munkatársai a szűkös források ellenére eddig is mindent elkövettek azért, hogy a szülők a gyógykezelések ideje alatt is gyermekeik mellett maradhassanak. A megfelelő körülmények biztosítására azonban eddig nem volt lehetőségük.

„A kórházba kerülés, egy szívműtét hatalmas megrázkódtatás a gyermekeknek, ilyenkor még inkább szükségük van szüleik közelségére, támogatására, hogy legalább az elszakadás lelki terheit ne kelljen elviselniük. Ilyen és néhány hasonló esetben, ha lehetőség van rá, az OTP Bank megpróbál segíteni.” – mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója az osztály átadásakor.

„Megtiszteltetés számukra, hogy az ország legnagyobb hitelintézete figyelemmel kíséri működésünket és komoly segítséget nyújt tevékenységünk magasabb színvonalra való emeléséhez.” – hangsúlyozta Dr. Ofner Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója.

A kórházi tartózkodás időszaka alatt az országos ellátást nyújtó, 40 ágyas Gyermekszív Központban eddig összesen 12 édesanya számára tudtak elhelyezést biztosítani az intézet területén található anyaszállóban. Azoknál a családoknál, ahol az édesanyák férőhely hiányában nem tudtak élni ezzel a lehetőséggel és rokonok segítségére sem számíthattak, egy szállodai szoba, vagy egy lakás bérlése maradt megoldásként. Ezeket piaci áron vették igénybe a gyógykezelés idejére, amely sok család számára elviselhetetlen terhet jelentett. Korlátozott anyagi lehetőségeik miatt így sérült a családok jogos igénye, hogy a kórházi ellátás vagy a lábadozás időszaka alatt legalább napközben együtt lehessenek beteg gyermekükkel, hozzájárulva ezzel gyorsabb felépülésükhöz. Arra, az utóbbi években egyre többször felmerülő igényre pedig, hogy az édesapa maradjon a kórházban gyermekével, így tehermentesítve a kisebb testvérekkel otthon maradó édesanyát, a kórház egyáltalán nem volt felkészülve.

Az OTP Bank 21 millió forintos támogatásával a Gyermekszív Központ épületének eddig használaton kívüli szintje alakult át, de korszerűsítették a már korábban működő osztályt is. A fejlesztésnek köszönhetően megoldódott a kórház régóta fennálló férőhely problémája. A csecsemő- és kisded kórtermekbe a szülők részére fotelágyak és televízió készülékek kerültek, mindkét szinten fürdőszobákat és étkezőket alakítottak ki mindezt úgy, hogy nem csökkent az intézet betegellátó kapacitása. A megújult és kibővített osztályt az átadást követően már birtokukba is vették a gyermekek és szüleik.