Kezdőlap Zenei élet Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint: Tell Her

Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint: Tell Her

Tell Her címmel jelent meg Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint duójának második albuma – melynek anyagából nyáron, a Barackpálinka és Borfesztivál záró estéjén már ízelítőt kaptunk egy nagy sikerű koncert keretében.

Harcsa Veronika énekes és Gyémánt Bálint gitáros a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékén voltak osztálytársak. Egyikük Brüsszelben, másikuk Oslóban tanult tovább, mégis egymás legfontosabb zenésztársai lettek. Első közös lemezük: a Nyugat-Európában is nagy sikert aratott “Lifelover” után idén novemberben jelent meg második albumuk “Tell Her” címmel.

Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint duójának második albuma igazán személyes hangvételű alkotás lett. A hanganyag szövegvilága elsősorban a család témaköréből merít, melyet az utazás élményei egészítenek ki. Veronika és Bálint ugyanis rengeteget utazott a lemez írása és felvétele közben Európa-szerte – csak tavasszal például tíz különböző országban  is koncerteztek. Így a dalokat Budapest mellett Párizsban, Berlinben és Stuttgartban is próbálták, miközben stúdióztak.

A lemezre rendkívül személyes dalokat írtak, melyek Harcsa Veronika zenei ötletei és szövegei alapján a Gyémánt Bálinttal közös munka során öltöttek formát, így születtek egyszerre mély, felszabadult és szellemes szerzemények. Elmondásuk szerint nagy hatással voltak rájuk munka közben a különböző kultúrák impulzusai, a világ sokszínűsége és gazdagsága.

Az első lemezhez: a Lifeloverhez képest újdonság, hogy a két művész – bár Harcsa Veronika szövegei és zenei ötletei alapján dolgozta ki a dalokat – ezúttal egy harmadik felet is bevont a munkába az amerikai származású producer: Jeremy Friedman személyében, aki finom elektronikával és groove-okkal szőtte át az elkészült anyagot. Kiváltképp igaz ez az album egyik legizgalmasabb dalára, mely a külföldön is nagy sikert arató magyar népdal: a Vetettem Violát újraértelmezése

A kísérleti vonások továbbra is megmaradtak a jazz és a popzene jegyei mellett. A koncertek során a szerzemények akusztikusan fognak megszólalni, és nagyobb teret engednek majd az improvizációnak. Az egyszerre mély, felszabadult és szellemes felvételeket felsorakoztató Tell Her nemcsak hazánkban, de egy német kiadó által Nyugat-Európában, illetve Japánban is bemutatkozik 2017 elején, amikor elindul majd a turné nemzetközi ága is.

Ezek mellett Veronikát további fontos produkciók kötik le, melyek egyike a Svájcban, november 12-én bemutatásra került, Jiří Menzel által rendezett dadaista opera főszerepe. Bálint pedig eközben saját triója debütáló lemezének előkészületein is dolgozik.

A Brüsszelben november 16-án indult eddigi legnagyobb lemezbemutató turnéjuk hazai kiemelt koncertjére a felújított Zeneakadémián, december 7-én kerül sor. A lemezbemutató koncertekre ellátogató nézők a kortárs jazz és az improvizatív popzene egyedi találkozásának lehetnek fültanúi. A turné minden egyes állomásán lehetőség lesz a koncertek után dedikáltatni a CD-t, sőt december 7-én, a Zeneakadémián ezen kívül egy pódiumbeszélgetésre  is sor kerül majd.

Komlós József JR