Kezdőlap Gazdaság Tőzsde – Vegyesen nyitottak a főbb európai piacok

Tőzsde – Vegyesen nyitottak a főbb európai piacok

Vegyesen nyitottak a vezető európai értéktőzsdék kedden.

Párizsban enyhén emelkedett, Berlinben és Londonban pedig csökkent az irányadó index, a jelek szerint nem okozott igazán nagy ijedtséget a tőzsdén az ankarai és a berlini merénylet.
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 5,66 ponttal, a frankfurti DAX-index pedig 4,70 ponttal esett, míg a párizsi CAC-40 index 1,43 ponttal emelkedett. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 2,75 ponttal emelkedett a kereskedés indításakor.
A kereskedés első tíz perce után Londonban még 0,07 százalékos mínuszban, Frankfurtban viszont 0,16 százalékos, Párizsban pedig 0,25 százalékos pluszban állt az irányadó mutató.
Az eurót 1,0389 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon reggel kilenckor, 0,12 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz. A múlt héten közel 14 éves mélypontra, 1,0364 dollárra – jóval az 1,0433 dolláros támasz alá – esett az euró árfolyama, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve kamatot emelt és a korábbi várakozásoknál meredekebb kamatpályát vázolt fel a jövő évre. A támasz elestével megnyílt az út a paritás tesztelése felé.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára keskeny sávokban mozgott az eddigi kereskedésben, keresi az irányt.
Délelőtt kilenc óra után pár perccel az északi-tengeri Brent februári szállításra hordónként (159 liter) 54,97 dollárba került, 5 centtel, 0,09 százalékkal drágult az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára februári szállításra hordónként 13 centtel, 0,06 százalékkal, 53,03 dollárra esett.
Hétfőn vegyesen zártak a nyugat-európai tőzsdék. A DAX-index 0,20 százalékkal, 11 426,70 pontra, a londoni FTSE-100 index pedig 0,08 százalékkal, 7017,16 pontra emelkedett, míg a párizsi CAC-40 index 0,22 százalékkal, 4822,27 pontra csökkent. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,09 százalékkal, 3256,35 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,07 százalékkal, 1422,65 pontra esett.

MTI 2016. december 20., kedd