Kezdőlap Régió Versenyző nélkül maradt Gáspár Laci az X-Faktorban

Versenyző nélkül maradt Gáspár Laci az X-Faktorban

A legjobb négy közé jutás volt a tét az X-Faktor szombati élő showjában, amelyben ezúttal az anyanyelvükön és angolul is énekeltek a versenyzők. A beérkezett szavazatok alapján ismét Fejes Szandrának kellett párbajoznia, ezúttal Gorbunov Dmitrijjel. A mentorok döntése alapján pedig Fejes Szandra búcsúzott az RTL Klub tehetségkutató műsorától.

Nagy volt a tét az X-Faktor szombati, ötödik élő showjában, hiszen jövő héten már csak a legjobb négy produkció állhat majd színpadra. Ezen a héten a versenyzők az anyanyelvükön és angolul is énekeltek. Az első körben Fejes Szandi ByeAlex szerint egészen más hangkarakterét mutatta meg. Opitz Barbara ismételten lenyűgözte a mentorokat, akik egyetértettek abban, hogy a göndör hajú lánynak a döntőben lenne a helye.

Mata Ricsi első produkciója viszont kemény kritikákat kapott, a mentorok szerint sok volt a hamis hang és mintha elfogyott volna belőle a lendület. A Ham Ko Ham és Gorbunov Dmitrij előadása viszont nagyon tetszett a zsűrinek: Gáspár Laci szerint Márkónak gyémánt van a torkában, ByeAlex pedig igazi kaméleonnak tartja Dmitrijt, aki hétről-hétre képes valami újjal előrukkolni.

A második körös produkciók még nagyobb érzelmeket és indulatokat váltottak ki a mentorokból: nemcsak állva tapsoltak a versenyzőknek, hanem egymásnak is feszültek. Gáspár Laci a mentoráltját, Fejes Szandit védve összekapott Tóth Gabival, aki kemény kritikát fogalmazott meg a 25 év feletti kategória versenyzőjéről.

Az e heti extra-produkció a Fonogram-díjas Odett volt, aki egy dalpremierrel lépett az X-Faktor színpadára.

A beérkezett szavazatok alapján immáron negyedik alkalommal kellett párbajoznia Fejes Szandrának, akinek ezúttal Gorbunov Dmitrij volt az ellenfele. A mentorok végül úgy döntöttek, hogy Fejes Szandrának el kell búcsúznia az X-Faktortól.

Jövő hét szombaton 20 órától tehát már csak 4 döntőssel folytatódik tovább az X-Faktor, amelyben idén minden eddiginél nagyobb a tét. Egy luxusutazás mellett ugyanis összesen 27 millió forintnyi nyereménnyel jutalmazzák majd az év legizgalmasabb előadóját. Az egy éven át havi 1 millió forintos készpénznyeremény mellett a győztes további 15 millió forintot kap, amelyet zenei karrierjének beindítására fordíthat.