Idén is fényűző pompával zárult a Bács-Kiskun Megyei Kórházért Alapítványi Bál A 2017-es esztendő eljövetelével is a Bács- Kiskun Megyei Kórházért Alapítványi Bál nyitotta a báli szezont Kecskemét életében, ahol a város és a környék gazdasági, társadalmi, politikai és közéleti szereplői vettek részt.
A Four Points by Sheraton Hotel és Rendezvényközpontban megtartott jeles esemény házigazdája Rákóczi Ferenc rádiós műsorvezető volt, de a műsor keretében fellépett Szabó Ádám zenész-énekes, Gönczi Gábor és a Smile is.
A bál fővédnökeként Dr. Ónodi Szűcs Zoltán, az egészségügyért felelős államtitkár, védnökeként Dr. Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatója, Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere, Kovács Ernő Bács-Kiskun Megyei kormánymegbízott, Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, és Dr. Zombor Gábor országgyűlési képviselő vett részt.
Az olaszországi buszbaleset áldozatainak emlékére a résztvevők egy perces néma csenddel emlékeztek meg a tragikus balesetről. Az Orvosbál idén is jótékony célokkal került megrendezésre, ugyanis a befolyt összegből egyfajta rekreációs központot kívánnak létrehozni a kórház területén, amely a kórházi dolgozók szabadidős tevékenységeit szolgálná különböző kulturális programok keretében. Egy millió forintot pedig a Szinyei Merse Pál Gimnáziumnak, és az iskolán keresztül a hozzátartozóknak juttatnak el.