A Biztonságos Internet Napján, 2017. február 7-én nem csupán az Európai Unió tagállamaiban, hanem világszerte figyelemfelhívó rendezvényeket tartanak. Évekkel ezelőtt Magyarország is csatlakozott a kampányhoz, amelynek célja elsősorban a fiatalok tájékoztatása a mobiltelefonok és online technológiák, közösségi oldalak tudatosabb és biztonságosabb használatáról. Az internet veszélyeiről a rendőrök számos Bács-Kiskun megyei iskolában figyelemfelhívó foglalkozásokat tartottak.
A témakörben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának szakelőadói közül Bozóné Soós Marianna Tímea c. r. alezredes a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolában a szakközépiskolások, Dudásné Tóth Erika c. r. őrnagy pedig az általános iskolás tanulók figyelmét hívta fel az internet veszélyeire, azok megelőzősének lehetőségeire – a több éves együttműködés alapján – a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárban. A szakemberek bűnmegelőzési tanácsait a tanulók mellett a pedagógusok is érdeklődéssel fogadták.