Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság munkatársai kiemelt figyelmet fordítanak az időskorúak áldozattá válásának megelőzésére, így a 2017-es évben is elindították az „Időskorúak a szélhámosok hálójában” című előadás-sorozatukat.
A Császártöltési Közösségi Házban 2017. február 21-én tartott előadást a szépkorúak számára Kuti Erika c. r. őrnagy, bűnmegelőzési főelőadó. A program során az őket leginkább érintő veszélyhelyzetekről, a sérelmükre leggyakrabban elkövetett bűncselekményekről beszélt, illetve tanácsokat adott azok megelőzési lehetőségeiről. Felhívta a figyelmüket a trükkös elkövetők legújabb csalási módszereire, valamint az otthonvédelem fontosságára. A résztvevők a program végén tájékozató kiadványokat vehettek át a rendőrség munkatársaitól és minden felmerülő kérdésükre választ kaptak.