Kezdőlap Állati Rekordszámú maskarás búcsúztatja a telet az idei busójáráson

Rekordszámú maskarás búcsúztatja a telet az idei busójáráson

Minden eddiginél több, mintegy 1300 maskarás űzi el a telet az idei busójáráson, amely február 23-án veszi kezdetét Mohácson.

Az résztvevők szórakoztatásáról 45 busócsoport 1150 busója és 150 egyéb maskarása gondoskodik, de emellett a fesztivál idejére 350 népművész, iparművész, kézműves, vendéglős kapott engedélyt a Duna-parti városban árusításra – mondta Hegedűs Emese, az esemény egyik főszervezője szerdán az MTI-nek.
Mint kifejtette, a busójárás hat napja alatt mintegy 33 helyszínen reggeltől estig csaknem nyolcvan programra várják az érdeklődőket.
A húshagyó keddi főtéri koporsóégetéssel záruló népszokás rendezvényei között lesz farsangi felvonulás, népdaléneklési verseny, többféle táncház és számos néptáncelőadás, sokacbál, busó lakodalmas, valamint maszkfaragó foglalkozások és kiállítások is neves művészek által készített busóálarcokból.
Idén tizedik alkalommal rendezik meg az eseménysorozat keretében a nemzetközi dudástalálkozót a Kanizsai Dorottya Múzeumban – hangsúlyozta.
Hegedűs Emese kiemelte, hogy Mohácson ad közös koncertet Szörényi Levente és a Vujicsics együttes, színpadra lép még Herczku Ágnes, a Söndörgő együttes, a Vizin és a Poklade zenekarok, valamint az Alma együttes.
Felhívta a figyelmet, hogy a fő programokat február 26-án, farsangvasárnap rendezik: a busók ekkor kelnek át csónakkal a Dunán, vonulnak fel a belvárosban, teszik vízre a farsangi koporsót, avatnak új busókat és gyújtanak hatalmas máglyát Mohács főterén.
A látogatók tájékozódását idén is okostelefonra letölthető, ingyenes alkalmazás is segíti. Az először a tavalyi busójáráson használt applikáció a http://mohacsapp.hu/ honlapon elérhető – jelezte Hegedűs Emese.
Az alkalmazás napi bontásban tartalmazza a rendezvénysorozat összes programját, navigációs részlege segít a látogatóknak a helyszínek megközelítésében, illetve megjeleníti a használója közelében található programokat is.
A szervező kitért arra is, hogy a rendezvény ideje alatt a Telenor mobiltelefon-szolgáltató egy ingyenes wifi-csatlakozást biztosító és a megnövekedett hálózati forgalmat kiszolgáló plusz adótornyot is a város rendelkezésére bocsájt.
A szervezők arra számítanak, hogy az UNESCO által Magyarországról elsőként az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára 2009-ben felvett busójárás kiemelt rendezvényeire a helyszínen a tavalyihoz hasonlóan legalább 80-100 ezer ember lesz kíváncsi.
Hegedűs Emese jelezte azt is, hogy az idei programokat öt-ötmillió forinttal támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap.
A sokácok messze földön híres farsangi fesztiválját egy 1783-as feljegyzés említi először. A mohácsi sokácok körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. Álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.
A busójárás tradicionális elemei változatlanok: borzas busóbundákat öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel, öles kereplőkkel, kolompokkal felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt.
A népszokás idei részletes programja a www.mohacsibusojaras.hu internetes oldalon is megtalálható.