Kezdőlap Régió Bács-Kiskun megyei baleseti összesítő

Bács-Kiskun megyei baleseti összesítő

Az elmúlt 24 órában tíz közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Megyénkben az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel és nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

 

Kecskemét külterületén, a 441-es számú főúton 2017. március 13-án 18 óra 10 perckor egy 67 éves kiskunfélegyházi sofőr személyautóval közlekedett Katonatelep irányából. Haladása során a 445-ös számú főút kereszteződésében balra akart kanyarodni, amikor összeütközött a 44-es számú főút irányából egyenesen közlekedő Suzuki SX4 típusú személygépkocsival. A baleset következtében a 67 éves sofőr és utasa, valamint a másik gépjármű egyik utasa nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. A Suzuki gépkocsi másik utasa nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, hiszen jogkövető magatartással, körültekintő vezetéssel és odafigyeléssel a balesetek megelőzhetőek!