Kezdőlap Rendőrségi hírek Bács-Kiskun megyei baleseti összesítő

Bács-Kiskun megyei baleseti összesítő

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye

Az elmúlt 24 órában tíz közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Megyénkben az elmúlt 24 órában egy halálos, hat személyi sérüléssel és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Egy gépjárművezetőt vér-vizelet mintavétel miatt állítottak elő a járőrök.

 

Baján, a Szent Antal utcában közlekedett egy személygépkocsi 2017. március 4-én 17 óra 25 perckor a Nagy Lajos király utca irányából, amikor a Lőkert sor kereszteződésébe érve eddig tisztázatlan okból nem biztosított elhaladási elsőbbséget egy motorosnak és összeütköztek. A baleset során a motorkerékpár sofőrje – egy 38 éves bajai férfi – nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, míg utasa – egy 28 éves bajai nő – nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit a Bajai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

 

Soltvadkerten, a forgalom elöl elzárt földes magánúton 2017. március 4-én 17 óra 22 perckor egy 40 éves és egy 41 éves helyi férfi két motorkerékpárral közlekedett, amikor egy kiásott vízelvezető árkon áthajtva elestek. A két férfi nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit a Kiskőrösi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

 

Egy személygépkocsi Kadafalva irányából Ballószög irányába közlekedett 2017. március 4-én 22 óra 10 perckor, amikor elütött egy vele azonos irányba haladó sötét ruházatban, láthatósági mellényt nem viselő férfit. A baleset során a gyalogos nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. Az ismeretlen férfi személyazonosságának megállapítása folyamatban van. A baleset körülményeit a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

Ne feledjék: a balesetek megelőzhetőek! A legjobb prevenció minden esetben a közlekedési szabályok betartása! Balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság!