Kezdőlap Diákélet Három gól három pontot ért, idegenben győzött a Scoregoal!

Három gól három pontot ért, idegenben győzött a Scoregoal!

Idegenben kezdte meg felsőházas hosszú menetelését a kecskeméti futsal csapat, és kapott gól nélkül, a második félidőben sebességet váltva, állva hagyta a Vác gárdáját.

 

Vác Futsal Se – ScoreGoal Kecskeméti Futsal Club : 0-3 (0-0)

 

Nagyon rosszul kezdődött a mérkőzés a kecskemétiek számára. A váci játékosok, mint kés a vajon úgy száguldottak át a vendég védelmen, és csak Peltzer Márk bravúrjai miatt nem vezetett a hazai csapat 2-3 góllal. Azonban a nehéz első 6 percet túlélve, egyre jobban átvette a mérkőzés irányítását a kecskeméti csapat. Ám a formás támadások befejezésébe mindig hiba csúszott, vagy a hazaiak kapusa védett, vagy elakadt a hírös városiak támadásai a jól záró váci reteszen. A félidő legnagyobb helyzetét is váci játékos jegyezhette, aki üresen kapott labdát a kecskeméti térfélrn, majd egy az egyben, igazi ziccerben fordult a kapura, ám Peltzer megint nagyon jó helyen állt, és jól zárta a szöget. Bravúros védés volt!

A második félidőre a kecskeméti srácok harmadik sebességi fokozatból ötödikbe váltottak és állva hagyták a Vác együttesét.

Előbb Kovács József fordult le gyönyörűen a nyakába akaszkodó védőről, és ballábas löketével kilőtte a jobb alsó sarkot. (0-1). Majd nem sokkal később Dobosi Zsolt kapott középen egy visszapaszt, és látva, hogy szétnyílt előtte a védelem, 11 méterről a léc alá bombázott. (0-2.) A Vác ekkor mindent egy lapra feltéve átállt az 5 a 4 elleni játékra, felhozva kapusukat a támadásaikra. Azonban ekkor már a kecskeméti védelem nagyon összeállt, nem volt rés azon a bizonyos pajzson! És ahogy ilyenkor lenni szokott, Pánczél István volt szemfüles a vendégek részéről, labdát szerzett, és szépen gurított az üresen tátongó kapuba! (0-3).

Nagyon fontos három pontot zsebelt be ezzel a győzelemmel a Kecskemét, megerősítve második helyét az NB II Közép-keleti csoportjának felsőházi tabelláján!

A következő fordulóban újabb nagy derbit fog játszani a Scoregoal, hétfőn hazai közönség előtt fogadják az Újpest együttesét!

 

Gólszerzők: Kovács J. (1), Dobosi Zs. (1), Pánczél I. (1)

 

Cserenkó Szabolcs vezetőedző értékelése:  „Az első félidőt egy kicsit átaludtuk, a Vác jól jött előre, de sikerült átvészelni a nehéz időszakot. A második félidőben már úgy mentek a srácok, ahogy megbeszéltük, nagyon jól jöttünk ki a szünetből, ami gólokban is megmutatkozott. Amikor a Vác átállt 5 a 4 ellenében már tudtam, hogy meg lehet a meccs, sokat lassult a Vác játéka ezzel a taktikával, mi pedig nagyon jól zártunk hátul. Gratulálok a srácoknak, nullán tartani egy ilyen erős ellenfelet, az mindenféleképpen dicsérendő!”

 

 

Sportbaráti üdvözlettel:

 

Dr. Vercz Tamás

Ügyvezető elnök