Kezdőlap Rendőrségi hírek Hírek Bács-Kiskun megyéből

Hírek Bács-Kiskun megyéből

Az elmúlt 24 óra eseményei.

Megyénkben az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel és nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Ittas járművezetés gyanúja miatt vér-vizelet mintavételre egy főt állítottak elő.

Egy 32 éves apostagi férfi Chrysler Cruiser típusú személygépkocsival közlekedett az 51-es számú főúton Budapest irányába 2017. március 29-én 23 óra 50 perckor. Haladása során a főút 79-es kilométerszelvényénél eddig tisztázatlan okból letért az útról és egy közlekedési jelzőtáblának ütközött. A baleset következtében az autó vezetője nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. A helyszíni szemle adatai szerint a sofőr nem használta a biztonsági övet. A baleset körülményeit a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai 2017. március 29-én 17 óra 33 perckor járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vették H. Imre 54 éves helyi lakost. A férfi segédmotoros kerékpárral közlekedett Kecskemét-Katonatelepen, a Zsigmond Ferenc utcában, amikor a megyeszékhelyi rendőrök intézkedés alá vonták és megállapították, hogy őt a Kecskeméti Járásbíróság a járművezetéstől jogerősen eltiltotta.